Közbenjáró ima az Oltáriszentség előtt betegségből való gyógyulásért, szabadulásokért

Jézus Krisztus a gyógyító és a szabadító. Kétezer éve közöttünk élt, és közöttünk van ma is.
Szeretettel várjuk minden kedves ismert és ismeretlen Testvérünket minden hónap első keddjén tartandó imaalkalmunkra, melynek keretében az Oltáriszentség előtt együtt imádkozunk azok felett, akiknek erre szükségük van.
A közbenjáró imáról bővebben »

Időpont: Minden hónapelső keddje, 18.00 óra
Helyszín: Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplom 1213 Bp. Szent István út 216.


"Kérjétek az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába..."

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, hogy együtt imádkozzunk minden hónap harmadik keddjén papjainkért, papi hivatásokért.

A szándék fontosságát valószínűleg nem szükséges külön hangsúlyozni, hiszen mindenki számára ismeretes, hogy Magyarország milyen súlyos paphiánnyal küzd, és papjaink mennyire túl vannak terhelve. Ezért szeretettel kérjük testvéreinket, ha lehetőségük van részt venni ezeken az alkalmakon, csatlakozzanak hozzánk, hogy minél többen tudjunk együtt imádkozni erre a szándékra.
Az imaalkalom időpontja: Minden hónap harmadik keddje, 18.00 óra
Helyszín: Szűz Mária Szeplőtelen Szíve római katolikus templom 1213 Bp. Szent István út 216.






Augusztus 6.

Templomunk felszentelésének napja

Sok éves, kényszerű várakozás után a 1967. tavaszán a 21. kerületi Tanács megadta az engedélyt a Királyerdei Egyházközségnek, hogy az évekkel azelőtt, hatalmi szóval leállított kápolnaépítést befejezze. A hívek egy szívvel-lélekkel végzett, odaadott közös munkája eredményeként az eőírt három hónapos határidőn belül felépült a templom. 1967. augusztus 6-án tartotta meg Shvoy Lajos püspök úr a szentelési szertartást.



Karácsonyi miserend

December 24.
14.00 - Pásztorjáték
14.30 - Csepeli betlehemes
11.30 - A Mária Szíve Kórus karácsonyi koncertje
0.00 - Éjféli szentmise

December 25.,26.
10.00 - Szentmise


Adventi előadások a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templomban

Előadó: Sipos Gyula

November 29. szombat: Krisztusra várva a Szentlélekkel
Hogyan várjuk mi keresztények karácsony előtt Krisztust, és valójában miért is várjuk őt, hiszen már eljött és itt maradt közöttünk az Oltáriszentségben? Miért hívjuk: „Jöjj el Uram Jézus”? Bővebben »

December 6. szombat: Élet és növekedés Krisztusban I.
December 13. szombat: Élet és növekedés Krisztusban II.
December 20. szombat: A megújulás emberei, a megújulás stratégiái


2014. június 28.

Szűz Mária Szeplőtelen Szíve

Egyházközségünk számára jeles nap Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepe. A liturgikus naptárba XII. Pius pápa 1944-ben vezette be és tette általánossá augusztus 22-én.
1969-ben – mai templomunk felszentelése után két évvel – Jézus Szent Szívének napját követő szombatra került át. Mozgó ünnep, idén június 28-án jegyzi a naptár.

Szentmise Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén: 2014. június 28., 18.00


2014. május 1.

„az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen”

A Székesfehérvári Egyházmegye Katolikus Karizmatikus közösségeinek 16. találkozója

Helyszín: Alcsútdoboz Sportcsarnok József A. u. 1.
Időpont: 2014. május 1. (csütörtök) 8.30 –17.30
www.mkkm.hu

Információ: Cseh Kornél
22/353-397, 30/816-1365
A 10.00 órakor kezdődő szentmisét Spányi Antal püspök atya celebrálja.




2014. február 15. 18.00

A betegek szentségének kiszolgáltatása

A lourdes-i jelenések kezdetét (1858. február 11.) a Katolikus Egyház a Betegek világnapjaként tartja számon. Erre emlékezve február 15-én, szombaton az esti szentmise keretében sor kerül a betegek szentségének kiszolgáltatására.
Helyszín: Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplom 1213 Bp. Szent István út 216.



2014. január 19-26.

Imahét a Krisztus-hívők egységéért

Január 19-től 26-ig, minden este 18 órai kezdettel közös istentiszteletet tartanak a helyi egyházak lelkipásztorai a Krisztus-hívők egységéért.
Az imahét témáját ez évben a kanadai keresztények választották, melynek fő gondolata: „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” (1Kor 1,1-17 alapján)
» Az imahét kiadványa



2013. május 22. (szerda) 18:00

Szent Rita mise

Szeretettel hívjuk a kedves Testvéreket május 22-ére a Szent Rita misére, amely kántorunk, Juhász Veronika egyházkarnagyi vizsgája is egyben.

A szentmisén a Mária Szíve kórus közreműködésével elhangzik Horváth Ottó (1917-1975) Szent Rita tiszteletére írott háromszólamú vegyeskari miséje, melyet először az Egyetemi Templomban mutattak be 1963. május 14-én, éppen ötven éve.



2013. május 1.

A Székesfehérvári Egyházmegye Katolikus Karizmatikus közösségeinek XV. találkozója


Helyszín: Alcsútdoboz Sportcsarnok József A. u. 1.
Időpont: 2013. május 1. (szerda) 8.30 –17.30
www.mkkm.hu

Információ: Cseh Kornél
22/353-397, 30/816-1365
A 16.00-kor kezdődő
szentmisét Spányi Antal
püspök atya celebrálja.



2013. január 20-27.

Imahét a Krisztus-hívők egységéért

Január 20-tól 27-ig, minden este 18 órai kezdettel közös istentiszteletet tartanak a helyi egyházak lelkipásztorai a Krisztus-hívők egységéért.
Az idei év mottója: „Mit kíván tőlünk az Isten?” (Mikeás 6,6-8)
» Az imahét kiadványa


2012. június 9.

Egyházközségi nap

Az időpont: 2012. június 9. szombat, 14.00
A tervezett programok:
14.00 - Bevezető, a hívek köszöntése, verses megemlékezés
14.15 - A templom építéséről készült dokumentumfilm levetítése
15.20 - Az énekkar ünnepi előadása
Az ünnepi előadás után agapé a templomkertben.
17.00 - Mesejáték a gyerekeknek
17.20 - A rajzpályázat alkotásainak értékelése, jutalmak átadása
18.00 - Szentmise
Szeretettel hívjuk minden Testvérünket, hogy: emlékezzünk, ünnepeljünk, együtt legyünk!


2012. május 24.

Többlet engesztelő imaóra

A héten tovább folytatódik templomunkban a többlet engesztelő imaóra. A következő alkalom időpontja:
 
2012. május 31. csütörtök 18.00
 
Ezen a héten az iszákos állapotban elkövetett súlyos bűnökért történik az engesztelés.
Az imaórában a HÉTFÁJDALMAS olvasó is elmondásra kerül, akinek van olyan rózsafüzére, amely hetedből áll, hozza magával.
Csatlakozzunk minél többen, mert ahogy Jézus mondta: "Az imafohászok egyrészt engesztelésként szállnak fel a mennyi Atyához, másrészt kegyelmeket kap, tisztul általuk a világ."


2012. május 12.

Élő rózsafüzér Budapest körül hazánkért és nemzetünkért

"Elindulunk égő szívvel és minden léptünk imádság lesz"

Immár hatodik alkalommal rendezik meg az Élő Rózsafüzér zarándoknapot Budapest körül, 2012. május 12-én. Az öt helyszínről egyszerre kilenc irányba induló zarándokcsoportok útvonala körülöleli Budapestet. A zarándoklat fő célja a közös imádság Budapestért, a budapesti és a környékbeli emberekért, a Városmisszió szellemiségében, valamint hazánkért és nemzetünkért. A zarándoklat Soroksárról a Nagyboldogasszony főplébániáról indul, templomunkba a zarándokok 09.30 körül érkeznek meg.
Mindenkit szeretettel hívunk, abban a reményben, hogy egymást jobban megismerjük, és azért, hogy ne „csak” Egyházközség legyünk, hanem igazi testvéri közösség! Bővebben »


2012. május 1.

A Székesfehérvári Egyházmegye Katolikus Karizmatikus közösségeinek XIV. találkozója

Térjetek meg és higgyetek az örömhírben!

Időpont: 2012. május 1.(kedd) 8.30 - 17.30
Helyszín: Alcsútdoboz, Sportcsarnok József Attila u. 1.
Tanítás: Fábry Kornél atya
A 16.00-kor kezdődő szentmisét Spányi Antal püspök atya celebrálja.
Dicsőít a Te Deum Ének- és Zenekar

Beszámoló - tovább a Székesfehérvári Egyházmegye oldalára »









Királyerdei templomunk - A Csepel-Királyerdei Szűz Mária Szeplőtelen Szíve római katolikus plébániatemplom oldala © 2012- Minden jog fenntartva