A királyerdei római katolikus egyházközség nem tekinthet vissza évszázadokra, nem épült díszes temploma, nincsenek értékes műkincsei, nem voltak és ma sincsenek gazdag pártolói. Viszont az itt élők összetartása, hite olyan érték, amelyre minden itt élő büszke lehet. Akik egykor részesei és alakítói voltak az itteni életnek, atyák, nővérek és katolikus hívek, úgy emlegetik Királyerdő népét, mint olyan közösséget, amely mindig kész összefogni és közös célokért önzetlenül együtt dolgozni. Talán éppen azért, mert világi javakban soha nem bővelkedett.

Templomunk 1967-ben és ma

A királyerdei római katolikus közösség kezdeti évei összefonódnak a lazarista atyák és testvérek, valamint az irgalmasnővérek működésével. Egyházközségünk második virágzásának ideje, Királyerdő plébánosi tisztét az összesen két évig betöltő Szendi József szervező munkájával vette kezdetét (1957-1959). Az 1967-ben felépült, Szent István út 216. számú telken álló, Szűz Mária Szeplőtelen Szívének szentelt templom falaiban őrzi ezeknek az éveknek a történetét. A sekrestyétől a hajó előteréig tartó falszakaszba beépültek a lazarista atyák vezetésével épített templom 1956-ban elbontott, majd letisztított téglái. Az 1957-67-ig használt, a 67-es templomépítés során lebontott mosókonyha-kápolna és fészerkápolna tégláit pedig az építkezés második szakaszában, az előtértől a hajó hátsó részéig tartó falszakasz őrzi.

Szendi József áthelyezése után két plébános, Székelyfi Pál, majd Ullrich Ágoston atya vezette a királyerdei egyházközséget. Ágoston atya távozása, 2017 novembere óta - mint az ő jövetele előtt is - Csepel Belváros látja el a hívek lelki gondozását, a szentmiséket Mons. Kertész Péter, Csepel Belvárosi Kisboldogasszony templom kanonok-plébánosa és dr. Zámbó Károly atya mutatja be.

Királyerdei egyházközség

1940-ben lazaristák által megszervezett helyi káplánság,
1945-től lelkészség.
Mai temploma 1967-ben készült.
Anyakönyvek 1945-től
Historia Domus 1959-től

Lelkészeink

Márkus Sándor lazarista 1945-
Hegyi Károly lazarista 1949-
Knorr Aurél 1955-
Szendi József 1957-
Székelyfi Pál 1959-
Csepel-Belváros látja el 1998-
Ullrich Ágoston 2000-
Csepel-Belváros látja el 2017-

"Kicsi a mi templomunk, még csak tornya sincsen, de a szeretet, a hűség, a kitartás építette, és nálunk itt lakik ISTEN. Háromszor álltunk neki templomot építeni és végre sikerült. Talán azért is ragaszkodnak a hívek, ehhez a templomhoz, mert ez nem volt olyan egyszerű dolog. Bizony sokan nagy távolságról gyalogolnak a mai napig ide, holott volna nekik más templomhoz közlekedés. Minden fizikai, vagy szellemi munkát adó és anyagi áldozatot vállaló kedves hívőre az Isten áldását kérem!" (A királyerdei egyházközség története 1934-2000; Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia, 2000.)

A Királyerdei egyházközség megalakulása

Királyerdő területe mindig is királyi birtok volt, Mátyás óta. Az I. világháború után, az ország tartozása miatt, a Hollandi bank tulajdonába került. A harmincas évek elején felparcellázták eléggé kedvező feltételekkel, így nagyon sok szegény ember vásárolt kisebb nagyobb házhelyet. A családok legtöbbje csak úgy oldotta meg a lakhatást, hogy kivágták a fákat, a törzsből gerenda lett, az ágakat befonták oldalfalnak, egy kis kátránypapír a tetőre és már lehetett lakni benne. Érdekes volt a település formálódása: ismerősök, rokonok egymás közelében vásároltak telket, így különböző csoportok alakultak ki, egy-egy helyen nyolc-tíz ház volt, utána elég messze, a következő kis település, nagyon sok üres telekkel. A csoportok nem voltak összeszokva, nem szerették egymást, gyakran elvették a másét. A gyerekek csoportokba verődve járták be a területet. Néha napokig elmaradtak, a szülők nem keresték őket, bízva abban, hogy úgyis előkerülnek. Iskola, csak Csepelen volt (Petőfi u. és a II. Rákóczi F. út). Ezek az iskolák 4-5 km-re voltak Királyerdő középső részétől. Nagyon sokféle betegség is előfordult, de orvos is csak Csepelen volt. Az úgynevezett faluban. Még ma is hallani a szólást: "megyek a faluba".

Irgalmas rend nővérei

Az Irgalmas rend nővérei 1934-ben, a mai Ménes útról kezdtek idelátogatni. Legelőször a gyermekekkel keresték a kapcsolatot. Először, csak ennivalót hoztak, s sok-sok gyümölcsöt. A különböző csoportoknak mindig más-más napon adtak lehetőséget a találkozásra, így minden gyermekhez eljutottak. Két-három találkozás után már maguk előtt toltak egy kocsit és egyszerre többen jöttek. Hoztak mosdótálakat, törülközőt, fertőtlenítő szereket, gyógyszereket, sok ennivalót. Megmosdattak, hajat vágtak, ruhát mostak stb. egész napokat töltöttek el a gyerekekkel, megtanítva őket imádkozni, játszani, énekelni. Mire eljött az ősz, már ismeretségük volt a felnőtt lakossággal is. Egy család megengedte, hogy a lakásába összejöjjenek a gyerekek, már akinek volt cipője, mert tél volt. Az apácák azok segítségét kérték, akik kőházban laktak és egy kicsit tehetősebbek voltak. 1939-ben kora tavasszal megjelentek a Lazarista atyák is. Közben 1936-ban felépült a Fenyves utcában a községi óvoda, amit az irgalmas nővérek üzemeltettek. Az épületen belül laktak és a gyerekeket ezután már, oda hívták. Nagyon szép kis kápolnát alakítottak ki. A hálóhelyük azonban, siralmas volt. Nagyon hasonlított a királyerdei kunyhók fekhelyeihez, még a földön is feküdtek. Ott főztek nagyon finomakat. Szerencsés volt az a gyerek, aki oda járt óvodába. Azt hiszem, hatan voltak kezdetben a nővérek. Matild nővér főzött, és két nővér az óvodában dolgozott. Két nővér pedig állandóan az utcákat járta és minden kunyhóba, fabódéba betértek. Vittek gyógyszert, ennivalót, télen tüzelőt, meleg ruhát a rászorultaknak. Mindig tudták hol a beteg, az elesett. Nagyon megszerették a királyerdei emberek őket.

Lazarista atyák és nővérek

Közben a Lazarista atyák járták Királyerdőt. Az atyák még nagyobb változást hoztak közénk, jó hatással voltak az italozó, durva családfőkre. Mindent elkövettek, hogy a gyerekek iskolába járjanak. 1939 késő nyarán bérbe vették a Szent István u. 196. sz. alatt lévő szállodának épült házat. Az emeleten laktak az atyák, a földszinten, a hallban volt a kápolna. Az udvaron, a szaletriben a harang. Volt már hely, ahol dicsérhették az Istent a királyerdei hívek. 1940-ben kaptak működési engedélyt lelkészség címén, 1940 szept. 8-án lett engedélyezve a szentmise. A házfőnök: Márkus Sándor lett. 1940-ben megalakult a Krédó. Gyönyörű zászló őrzi emlékét. Az asszonyok az Oltáregyletbe tömörültek. Nagyon gyorsan kialakultak a rózsafüzér csoportok. Az atyákat világi emberek is segítették. A tanítónők megalapították a "Szívgárdát". Később, Kovács Irén a nagylányokkal foglalkozott. Az irodában dolgozott. Fekete Anna is kivette részét az egyházközség életéből. Sokszínű tudását átadta a fiatalságnak: az általános viselkedéstől, a pénzbeosztásig mindennel foglalkozott és oktatott. Mindennap voltak foglalkozások, és aki csak egy kicsit is vágyott arra, hogy több legyen a tudása, itt fejlődhetett. Könyvtár is volt. Az asszonyokkal is Anna foglalkozott. Tóth Ferenc volt a kántor, egyben tanított is az iskolában. Esténként a fiatalokkal énekelt. Megalakult az énekkar.

Közbe szólt a háború

1942-ben már hallottam arról, hogy templomot fogunk építeni, de a háború közbeszólt. 1944-ben már házaknál jöttünk össze rózsafüzérre, mert nem akarták az atyák, hogy sokan legyünk egy helyen, hisz minden pillanatban légiriadó lehetett. Minden kis csoporthoz elment egy pap, ő vezette a rózsafüzér imádságot, és minden alkalommal egy-egy rövid prédikációt is mondott. Vasárnap továbbra is a kápolnába jártunk misére. Reggel ½ 7-tol voltak a misék, hisz addigra már több pap volt a rendházban. Mégis egy-egy nagyobb ünnepen, az udvaron volt oltár állítva, mert nagyon sokan voltunk. Dobri Magdolna és Gór Ilonka tanárnők segítségével. Kovács Irén megalakította a színjátszó kört. Általa betanított Kodály feldolgozású betlehemes játékkal már 1943-ban jelentkeztünk. A háború alatt az atyák járták az erdőt, ha kellett fizikailag is segítettek a légoltalmi pince elkészítésében. 1944. december első vasárnapján, az esti misén kötelezték Márkus atyát, hogy kihirdesse a kitelepítést. (Minden királyerdei lakosnak el kellett volna hagynia az otthonát.) A misén ott álltak az oltár mellett a nyilaskeresztes katonák. Márkus atya felolvasta a prédikáció helyett a parancsot. A végén azt mondta: "Nekem ezt fel kellett olvasni, de mi csak utolsónak fogunk menni utánatok." A szentmisét nem tudta befejezni, a nyilasok elhurcolták. Másnap elengedték, hisz a tömeg őt is követelte azon az 1944. decemberi tüntetésen, amiről a mai napig is márványtálával emlékeznek meg. Erről nem volt szabad az akkori és későbbi rendszerben sem beszélni.

Életmentő atyák

Ha valahol baj volt ők voltak az elsők a segítségben. A Liliom utcában is ők ástak ki legalább 15 embert, mert légi akna temette be őket. Amint megtörtént Csepel elfoglalása az oroszok által, és valamilyen mód volt a közlekedésre, több atya hazament a szülőfalujába, hogy élelmet gyűjtsön. Ahogy visszatértek, azonnal megszervezték az iskolában a gyerekek részére az ebédfőzést. Tüzelő nem volt, minden gyereknek kellett vinni egy guriga fát. Csak egy tantermet fűtöttek és valamelyik szertárban főztek!!!! Az igazgatót, akik sokgyermekes családapa volt, elbocsátották az állásából, amiért beengedte a papokat. Új igazgatója lett az iskolának. A főzést körülbelül még két hónapig engedték, de ahogy egy kicsit rendeződött a helyzet, azonnal el kellett hagyni az iskolát. Tanítás még nem volt. Ezután kb. júniusban a Csalitos u. 6. sz. házat bérelték ki és ott főztek még 1947-ig. 1945. április 8-án a budapesti éhezések miatt 50-60 gyereket levittek Makóra, ahol katolikus hívek fogadták be őket. Tóth atya intézte el, mert ő odavalósi volt. Királyerdei gyermekek kerültek Kiszomborba és Pincehelyre is. A Csalitos u. 6-ban elég nagy házat sikerült bérelni, ott Kovács Irén segítségével leányotthonba mehetett a veszélyeztetett lányok egy része. Márkus atya szerzett munkát a lányoknak, rózsafüzért gyártottak elég jó pénzért.

A színház, a "reszelősök" és az öreg otthon

Megalakult a KIOE. (Katolikus Ifjak Országos Egyesületének helyi szervezete). A Kondor utcában béreltek egy nagy helységet és a fiúk kialakítottak kb. száz személy befogadására alkalmas színháztermet. Volt elég nagy színpad, súgólyuk és öltöző. 1946-tól rendszeresen voltak előadások. A belépő mellé elhelyeztünk egy perselyt, ráírva: "Ha tetszett a műsor, támogassa a templom építését!" Szépen adakoztak a hívek. Két színjátszó csoport volt, az egyik próbált, a másik előadott. Hétköznap a fiúk használták a helységet, volt ping-pong, társasjáték és nagyon sok tanulás. A fiúkkal legtöbbet Márkus atya és Tóth atya foglalkozott. A férfiak is a Kondor utcában találkoztak. Két fiatalember a kisebb fiúkkal foglalkozott. Ők voltak a "reszelősök". Apróbb fadolgokat gyártottak, melyeket a vásárokban adtak el. A Szent István út és Orgonás út sarkán ugyancsak bérbe vették a házat, amit öreg otthonnak rendeztek be. Azt hiszem, csak nők voltak benne. Itt a vezetők apácák voltak, de voltak világi segítőik is. Rung atya volt megbízva az otthon felügyeletével.

Az atyák keményen dolgoztak

Az atyák, akik Királyerdőben voltak mind valaminek a felelősei voltak és emellett keményen dolgoztak. 1941-ben a Szent István úton felépült az első állami iskola, de a hitoktatást az atyák adták. Tanítottak még a Kolozsvári utcai iskolában is. Csak Márkus atya volt otthon, de ő volt a házfőnök. Az irodában Fekete Anna dolgozott. Az áldott emlékű Mászáros Antal, akit a gyerekek úgy szerettek, hogy lehúzták a bicikliről, az Eötvös iskolában tanított addig, amíg el nem kellett mennie Erdélybe. Ő ott is halt meg. Tőle tudjuk, hogy a Repkény u., a Fagyöngy u., a Bokros u. és a Tulipán u. által határolt terület a Lazarista atyák tulajdonában volt. Mészáros úr mondta, hogy személyesen ő vitte az érte járó összeget a bankba, mert itt szerették volna felépíteni a templomot. A társas összejövetelkeből - amik nagyon látogatottak voltak - és vásárokból - melyeken a reszelősök munkáit, a lányok rózsafüzéreit, az asszonyok kézimunkáit és más felajánlott dolgokat lehetett megvásárolni - származó bevételek, mind a templomépítést gyarapították.

Templomépítés

Amikor már együtt volt valamennyi pénz, hozzáfogtak a templomépítéshez. 1946-ban a fiúk segítségével sikerült egy csillét és hozzá való síneket kölcsönbe kapni a Weis Manfréd gyárból. Szükség volt rá, mert a templom helye egy hatalmas homokhegy volt, mellette egy nagy gödör. Ezt a területet kell rendbe tenni, elsimítani a talajt. 1946 őszén, amíg csak az idő engedte, mindennap délután ott nyüzsögtek az emberek és tolták a homokot. Sokan nem hittek benne, de mire leesett a hó már látszott valami. 1947 kora tavaszán, újult erővel kezdték a földmunkát. Egész nyáron, késő őszig minden nap délután folyt a munka volt, hogy harmincan is lapátoltak. Ahogy hazaértek a munkából, rövid időn belül már lapáttal a kézben jöttek, s sötétedésig dolgoztak. 1947. májusában vettek egy teherautót, azzal szállították az építőanyagot. Vasárnap meg kirándulásokat szerveztek. Így jutott el a királyerdei ifjúság hazánk különböző tájaira. Rendkívüli összetartozás alakult ki az emberekben, vasárnaponként nagy csoportokban mentek a misére. 1946. szeptemberében kibérelték a Mária Királyné út 189.sz. alatti helységet és megnyílt az Egyházközség óvodája. Itt is nővérek dolgoztak. Már láttuk, hogy nem fog könnyen menni az építkezés. Püspök atya 1948-ban egész nap ott volt és minden csoporttal külön beszélgetett. Akkor mondta, hogy "Királyerdő mindig lesz". Bátorságra bíztatott mindenkit. A véletlen műve, hogy aznap délután épp a Kőműves Kelemen címu népi balladát mutatta be a színjátszó csoport. Ez jó példája volt az áldozat vállalásnak.

Nagyboldogasszony éve

1947-ben a Hősök terén nyitotta meg a Nagyboldogasszony évet Mindszenti József hercegprímás. A királyerdei hívek kb. 1500-an voltak ott. Nagyon sok helyre elkísértük a Prímás urat. Kovács Irén irányításával kegyszereket is árusítottak a lányok. Ők vásároltak présgépeket, és a Szent István út 216. sz. ház pincéjében - ahol egy katolikus család lakott - gyártottak érmeket és kereszteket. Csikós és Farárik atya segítségével, itt béreltek egy helységet, ahol középiskolás fiúk lakhattak. Kb. egy évet töltött itt Szenderfi atya is, aki a Szent Gellért egyházközségben dolgozik. Ő az egyetlen pap, aki Királyerdőből indult. Hegyi atya, aki ekkor még fiatal lelkész volt, Kovács Irénke tanárnő és Fekete Anna apáca segítségével a lányokkal foglalkozott. 1948-ban, amikor Hüvösvölgyből gyalog ment a zarándoklat Máriaremetére, több mint ezer ember ment Királyerdőből. Egész Csepelről kb. 2500 ember. (1990-ben kilenc fő ment Csepel egész területéről) 1948. Húsvétján, március 28-án, Svoly püspök úr megszentelte és elhelyezte a templom alapkövét. Márkus atyát nevezte ki plébánosnak. Az alapozás és az altemplom építése elég nehezen ment. Az is előfordult, hogy a megszerzett tégla máshova kellett, valamelyik új építéshez, és egyszerűen lefoglalták és elvitték. Nagyon nehezen kaptunk építőanyagot, mindig új kiutalást kellett szerezni. (Az ország a háború után romokban volt.) Az asszonyok szorgalmasan keresték fel az akkori híres embereket, és próbálták eladni az altemplomban kialakításra kerülő sírhelyeket. A sírhelyek kb. nyolcvan százalékát el is adták. Pénzünk így lett volna az építkezéshez, de nagyon nehezen jutottunk építőanyaghoz. 1948. végén az altemplom falai már teljes magasságban álltak, de gerendákat nem kaptunk. (Akkor már erősen folyt az ország újjáépítése.) 1948. kora tavaszán megvették az Ungvári út 12. sz. alatti házat. Irénke néni ment oda lakni a lányotthonnal.

Az atyák és a nővérek kitiltása

A Csalitos utcai bérlemény megszűnt. Elvették. Orvosi rendelő és lakás lett. A gyárban egyre nehezebb lett a fiatalság helyzete. Ennek ellenére nagyon sokan kitartottak. A Kondor utcát is fel kellett adni. A kápolna udvaron volt még két előadás. A Ranolder intézet jött el, Kodály műveket énekeltek. A királyerdei lányok előadták a jó és rossz harcát. Itt egy szó sem hangzott el, táncjáték volt. Hatalmas siker lett! A moziból, épp akkor jöttek ki az emberek, és mindenki odajött. A fiúk minden lányt hazakísértek, a hátsó kapun mentek ki. Tíz órakor betörték az ablakokat, és az idegen férfiak a lányokat követelték. Azt hitték, hogy odabent a papoknál vannak a lányok. Márkus atyát megdobálták és az épület ablakait betörték. Ő hiába mondta, hogy a lányok már régen otthon vannak. Végül a rendőrség vetett véget az incidensnek. 1948. őszére minden bérleményt fel kellett adni, csak a rendház és a présgépek üzemeltek. Az 1948-as iskolaévet a nővérek nem fejezhették be, nagy gyorsasággal az Ungvári utcába költöztették őket az atyák. A Csalitos u. 6-ból Irénke hazaküldte a lányokat és ő egy lány társaságában beköltözött az Ungvári utca 12. sz. ház mellékhelységébe, ahol volt fűtés, de víz és világítás nem volt. Ez az ingatlan egyházközségi tulajdon volt. A nővéreket 1949-ben zavarták el. A lakást lezárták, Irénkét kirabolták. Mindenét elvették. A rendőrség nem találta a tetteseket, pedig azok ott korzóztak kihívóan Irénke ruháiban. A nővérek nem vihettek magukkal semmit, az ő holmijuk is szabad préda volt. 1948. augusztusában egy vasárnap, megdöbbenve láttuk Fehér Klára cikkét, hogy Királyerdőn micsoda rendszer ellenes szervezkedés folyik az atyák vezetésével. A következő héten, ugyancsak a nyolcórai szentmise alatt, aláírás nélkül, személytelenül ki volt ragasztva a követelmény, hogy az atyáknak két napon belül el kell hagyni az egész épületet, és a Mária Királyné úti két helyiséget jelölték meg tartózkodási helyül. Sokan voltak, akik segítettek. Amit csak tudtak, és amit lehetett családoknál helyeztek el. Szeptember első vasárnapján, az egyik helyiséget Márkus atya beszentelte imahelynek. A hívek segítségével így még egy helységet falaztak, hogy jobban elférjenek. Nyolcan voltak. A házigazda mindent elkövetett, hogy visszakapja a tőle is hatalmi szóval elvett helységeket. A hívek nem hagyták magukra az atyákat, ha nem fértek a terembe, az utcán álltak, de misére szép számmal jártak. Az atyák októberben egy egész éjszakát töltöttek a rendőrségen, ezután kitiltották őket Budapest egész területéről. Kilenc órakor mentek kis bőröndjükkel végig Királyerdő utcáin. Voltak asszonyok, akik kísérték őket, de a közelükbe nem mehettek. Két rendőr kísérte őket, mint a bűnözőket. Irénkét is akkor tiltották ki Csepelről.

Hegyi atya a Jézus Szíve templomban

A fiatal Hegyi atyának engedték meg, hogy maradjon, mondván: elég egy pap, hogy misézzen. Így lett plébános, aki még álmában sem gondolta, hogy mi vár rá. Még egy pár hétig a Mária Királyné úton tartózkodott, majd a Jézus Szíve plébánián a padlásszobában lakott. Az irodai munkák végzését Fekete Anna látta el. Nagyon ügyesen tartották a hívekkel a kapcsolatot. Inkább egész nap fogadtak híveket, csak hogy ne legyenek egyszerre sokan a padlásszobában, hiszen ez volt a plébánia is. Megszervezték a hitoktatást különböző házaknál - ebben több világi hívő segített - és kirándulásokat is szerveztek. A templomban a 8 órai szentmise volt a királyerdei híveké. A perselypénzt is átengedte az ottani plébános Turzó Gábor atya. Egyre többen merészkedtek a templomba 1955 nyaráig. Az épülő templomunk falai még megvoltak, mert Hegyi atya rendszeresen látogatta, de 1956-ban elkezdte a lakosság bontani. Egy-két ház fel is épült belőle, és napról-napra kisebbek lettek a falai. Rövid időn belül teljesen elhordták. Több éven át kilátszott a földből az alapkő, de később az is eltűnt. Talán most is ott van, csak be van temetve, mert túl nagy darab volt és nem tudták elvinni. 1950. január 1-jén, a Szent Év megnyitása alkalmából, több százan voltak az éjféli misén. Egész karaván jött hazafelé gyalog, kb. öt kilométeren keresztül. Ebben az évben a húsvéti és az úrnapi körmeneten is hatalmas tömeg vett részt, sok-sok királyerdei hívővel. 1955. augusztus 22-én, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, olyan nagy számú tömeg gyűlt össze, mint addig még soha Csepelen. Az egész tér megtelt emberekkel. Hegyi atya vezette az egész napos szentségimádást és különböző könyörgéseket. Ez a nap volt Királyerdő nem létező templomának búcsúünnepe. A püspök atyát felszólították, hogy azonnal helyezze el Hegyi atyát. Szeptember elsején már nem volt itt. Helyét Knorr atyának kellett elfoglalni. Őt a hívek nem ismerték, így nagyon nehezen tudott kezdeni. Fekete Annának is el kellett mennie. Ezek miatt a hívek eléggé szétszóródtak. Sokan Soroksárra jártak, mások más templomokba.

Szendi atya és az új kápolna

1957. őszétől Szendi József atya lett Királyerdő plébánosa. Ő nagy bátorsággal kereste a királyerdei hívekkel a kapcsolatot, próbálta az egyházközséget összehozni. Sikerrel járt, így lassan újra éledt az egyházközségünk. 1958-ban megvette a Szent István út 216. sz. alatt lévő lakóházat, mint egyházközségi tulajdont, paplaknak. Két szoba összkomfort és az udvaron egy összedűlő félben lévő mosókonyha (kb. 16 m2). A hátulja be volt dőlve és a gaz burjánzott. A régi tulajdonos nem használta. Ezt a kis épületet szemelte ki Szendi atya kápolnának. A hívek segítségével rendbe hozták. A kidőlt falat, a megkezdett, de fel nem épült és közben széthordott templom maradványaiból összeszedett téglából befalaztuk. A külső munkákat még addig elvégeztük, amíg a régi tulajdonos ott lakott. December 8-án adták át a házat. Elkezdődött a meszelés, takarítás, a belülről való rendbe hozás. Mindez a lehető legkisebb felhajtással, hogy a rendszer ne figyeljen fel. Szendi atya éjjel hurcolkodott, hogy a kíváncsi szemeket elkerülje. A Lazarista atyák által itt hagyott dolgok egy kevés része megkerült. A helységet nagyon kezdetleges módon berendeztük. Szendi atya vágya az volt, hogy az éjféli misét itt mutassa be, hisz őt is karácsony éjjelén szentelték fel pappá. December 22-én előkerült az addig rejtegetett harang is. (Egy kedves idős házaspár a szén alatt rejtegette. Egyfolytában szenet vásároltak, hogy valaki észre ne vegye.) Négy férfi, majd egész nap bányászta ki a harangot a szén alól. Másnap elkezdődött a haranglábkészítés, és 24-én felhúzták a harangot. Éjjel igyekeztünk a misére, és fél tizenkettőkor, kilenc év után, megszólalt a harang. Az első harangozást a plébános húzta, hogy hívja a híveket. Jöttek is. Attól kellett félni, hogy kidől a fal, amit oly nagy hirtelen húztak fel. Az udvaron is álltak a hívek. A plébános beszentelte a falakat. Dr. Szendi József atya külföldről szerzett Királyerdőnek egy Szűzanya szobrot. Háromszáz misét mondott érte. Ez nagy áldozat volt, mert a létfenntartásának egyetlen biztosítéka a stólapénz volt, viszont esküvő szinte egyáltalán nem volt, és ha valaki pappal temettetett, akár a munkahelyét is elveszíthette. Egyetlen bevétel, tehát a mise stólapénz volt. Újra volt egy kis hely, ahol összejöhettünk, imádkozhattunk. Hálát adtunk, ezért az Úrnak. Az éjféli mise felejthetetlen volt mindenki számára. A szent beszéd arról szólt, hogy az Úr Jézus megszülethetett volna egy fényes palotában is, de Ő mégis az istálló-barlangot választotta, és ebbe a szegényes kis kápolnában nagyon jól érzi magát. A szeretet és a hűség a fontos, és minden más megadatik. Ettől fogva egyre többen jártak ide. Akkoriban még nagyon kiesett a kápolna a központból. Legelőször az iskola figyelt fel arra, hogy itt történik valami. Akadályozták a gyerekek hitoktatását. Szendi atya este foglalkozott azokkal, akiket az iskola akadályozott. 1959. május 24-én 70 gyermek lett elsőáldozó. Ugyanebben az évben az atya kérvényt adott be raktár helység építésére. Az építési engedélyt megadták, így megkezdodött Királyerdő nagy álma: a templomépítés (55 m2). A hívek összefogásával felépült a templom négy fala. Kitűzték a májusfát. Amikor rájöttek, hogy itt templom épült, azonnal megtiltották az építkezés folytatását. Az indok az volt, hogy az alap nem felel meg az előírásnak. Szendi atyát azonnal elhelyezték.

A templom felépül

1959. karácsonya előtt három héttel, Svoly püspök úr Székelyfi Pált nevezte ki új plébánosnak. Sajnos, az építkezés éveken keresztül állt. Egy fészert építettek a kápolna elé, itt volt a szentmise. Ezt a fészert az utcáról jól lehetett látni. Egyszer valaki lefényképezte. Amikor már lehetett külföldre menni, Cili néni rokoni látogatásra ment Bécsbe. Ott a templomajtóban képeket osztogattak. Az egyik képen a mi fészer templomunk volt aláírva: "Ilyenek Magyarországon a templomok". Cili néni hazahozta ezt a képet, és ezzel ment a plébános úr az eloljáróságra. Ott őt már jól ismerték, mivel többször ment engedélyezésért, de ez idáig hiába. Mikor meglátták őt, már mondták is: itt a csuhás. A kép láttán eléggé elbámultak, és mivel akkor választás volt, megadták az engedélyt, hogy három hónap alatt befejezzük az épületet. Az egész egyházmegye összefogott. Segítettek anyagival, munkával és összefogással. Felépült a templom két és fél hónap alatt. Székelyfi Pál atya az egyik falat kibontatta, és beépítésre kerültek a mosókonyha téglái is, hisz azok között könyörögtünk Istenhez, hogy legyen templomunk. 1967. augusztus 6-án szentelte fel Svoly püspök úr a templomot. Ez a nap volt püspökké szentelésének 40. évfordulója. Templomnak konszekrálta, hogy többé ne tudják elvenni tőlünk. Az egész udvar is tele volt hívekkel.







A lap tetejére








Királyerdei templomunk - A Csepel-Királyerdei Szűz Mária Szeplőtelen Szíve római katolikus plébániatemplom oldala © 2012- Minden jog fenntartva