Egyházközségünk 80 éves

Az alábbiakban a szeptember 20-i ünnepi szentmisén elhangzottak, valamint a királyerdei híveknek az évfordulóval és az egyházközséggel kapcsolatos gondolatai olvashatóak:

Templom, ahol jelen van Isten

Ünnepi szentmise, egyházközségünk alapításának 80. évfordulója alkalmából

80 évvel ezelőtt, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök Csepel-Királyerdőre hívta a lazarista szerzeteseket, azért, hogy ez a közösség itt otthont építsen - nem csak magának, hanem a Királyerdőn élő híveknek is -, a Lazarista rend központját, Isten házát.
Péter atya az évfordulós szentmisét elsősorban a hálaadásnak szentelte, hogy a sok küzdelem, nehézség után ez a templom végül is Shvoy püspök atya 40 éves püspöki évfordulójára, 1967-re elkészülhetett, és a fehérvári püspök felszentelhette. Ezen felül Péter atya a híveknek újból ígéretet tett: amíg itt van, az egyházközség önállóságában nem fog megszűnni, és ahogy Károly atyával erejükből telik, a szentmiséken keresztül itt lesznek, Királyerdő hívei körében.

Az Evangélium a tizenkét éves Jézus történetét hozta elénk, aki a Jeruzsálemi templomban maradt, hogy Atyja dolgaiban járjon (Lk 2,41-52). Péter atya prédikációját ebbe szőtte bele, kezdetben a salamoni templomról beszélt, melyet Isten dicsőségére emeltek, majd arról a templomról, amelyben valóban megjelent az Isten.

“Az Ószövetség történetéből ismerjük - kezdte Péter atya prédikációját -, hogy amikor a választott nép Mózes vezetésével kivonult Egyiptomból, a Sínai pusztában az Úr útmutatóként, segítőként adta a választott népnek - de rajta keresztül minden időre szólóan az őáltala teremtett emberiségnek - a Tízparancsolat törvényeit abban a bizonyos két kőtáblában. Erről a törvényről ma is megjegyezhetjük, hogy olyan érték, olyan eszme, amelyet azóta sem kellett módosítani, egyetlen feladatunk elfogadni, hiszen az Isten az ember számára útmutatásként adta a Tízparancsolat törvényét.
Később Mózes ennek a két kőtáblának egy szekrényt készített, a frigyládát, amelyben magukkal vitték a 40 éves vándorlás idején, mígnem visszatértek az ősatyák földjére, az Ígéret földjére.
Akkor, amikor már Dávid király is palotában lakott, kőből épült palotában, szándéka volt, hogy a szövetség szekrényének is egy kőből épült templomot építsen, amely majd a nép számára jelzi, hogy vele és közte az Isten. Ez a templom nem Dávid idejében valósult meg, hanem fia, Salamon építtette fel, mégpedig olyan pompával, amelynek csodájára jártak - ahogyan megőrzi az Ószövetség, még Sába királynője is eljött és megcsodálta Salamon bölcsességét, az általa ékesen épített templomot.

A történelem vihara ezt a templomot is megpróbálta, megtépázta, hiszen a babiloni fogság idején a földdel lett egyenlővé. Amikor a fogság után visszatértek, újra fölépítették a templomot, már sokkal egyszerűbb formában, nem az eredeti pompában és szépségben. Azonban a próféták arról beszéltek jövendöléseikben, hogy ennek a templomnak nagyobb lesz az ékessége, mert ebben a templomban megjelenik majd az Üdvözítő, a Világ Világossága, a Messiás.
Valóban, hallottuk a mai evangélium történetében is, hogy Jézust szülei minden évben felvitték Jeruzsálembe, a húsvéti szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével indultak hazafelé, de nem találták a gyermeket, mert elmaradt az ő szüleitől. (...) Mária meg is kérdezi, miután rátaláltak: ”Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva keretünk?” Jézus az ő istenségének tudatával teszi fel a kérdést édesanyjának: “Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” - Ezért lett ennek a második templomnak nagyobb jelentősége, mint a salamoni templomnak, mert több ízben megjelent benne Jézus, aki az Atya küldetésében, az Atya dolgaiban járt azon a földön.(...)

Amikor Jézus az ő küldetését befejezte, az utolsó vacsorán a kenyeret és a bort, az ő testét-vérét hagyta tanítványaira, apostolaira, ránk, és mi azóta is minden szentmisében az utolsó vacsorának ezt a nagy titkát ünnepeljük.

A zsidóknak egyetlen temploma volt: a Jeruzsálemi templom, ahol őrizték a szövetség ládáját, ahol megélték, hogy velük és köztük az Isten. Az ország többi településén kisebb vagy nagyobb zsinagógák, úgynevezett gyülekezeti termek épültek, ahol sabbat napján összegyűltek a mózesi törvény és a próféták írásainak olvasására, hallgatására, de minden évben egyszer fölmentek a “TEMPLOMBA”, Jeruzsálembe.

Amikor az apostolok Jézus küldetésében, művének folytatásában elindulnak, akkor nem csak arra törekszenek, hogy a jézusi tanítást az evangélium örömhírében továbbadják, hanem arra is, hogy a magánházakban összegyűlve megemlékezzenek arról a krisztusi akaratról és rendelésről, amelyet az utolsó vacsorán tett és bízott ránk. Ez a magánházaknál való gyülekezés hosszú ideig, több évszázadig is eltarthatott az egyház indulásának kezdetén, hiszen tudjuk, hogy rövidesen, Jézus mennybenetele után elkezdődik a keresztényeknek, a “krisztusiaknak” az üldözése, amelyben még az a később megtért Pál, Saul is részt kért magának. A római császárok a maguk gőgjében és önteltségében üldözték a keresztényeket, akikről a pogányok is feljegyezték, hogy “nézzétek, mennyire szeretik egymást”. Az őrült Néró még Róma felgyújtását is a keresztényekre fogta, ezután még inkább menekülniük kellett. Ennek az időnek lettek vértanúi az apostolok, köztük a két főapostol, akit az egyház oszlopainak emlegetünk: Szent Péter és Szent Pál.

Nagy Konstantin császár lesz az, aki a keresztényeknek szabadságot ad (313), odaajándékozza többek között Rómában, a császári városban azt a Lateráni palotát, melyből először lesz Rómában keresztények hivatalos gyülekezési helye - majd a további “Pétereknek”, Róma püspökeinek, Róma városának lesz a temploma, a ma már Lateráni bazilikának nevezett Székesegyház.
Ettől kezdve épülnek sorra, egymás után a templomok a maguk nagyságában-kicsinységében, az adott hely lehetőségei között. Azt is tudjuk, hogy az országalapító Szent István királyunk, több mint egy évezreddel ezelőtt elrendeli, hogy minden tíz falu építsen egy templomot; és a kereszténység terjesztésével kötelezővé teszi, hogy mindenki menjen el az Úr napjának megszentelésére, a beteg vagy éppen az adott közösségben a tüzet őrző személy kivételével. Így indulnak el magyar őseink. nem autóbusszal, nem biciklivel, nem autóval, hanem gyalog, talán néha egy-egy szekéren, ha kell a tizedik faluba is, hogy az Úr házában, nemcsak a király parancsának, hanem az Isten meghívásának eleget tegyenek, hogy tanuljanak, tökéletesedjenek a hitben és az emberszeretetben.

Aztán a történelem megadja, hogy szinte minden községben épülnek templomok, talán alig marad olyan hely itt, a megcsonkított Magyarországon is, ahol nincsen templom, vagy nincsen lehetőség arra, hogy a vasárnap megszentelésére, a szentmisére a nép összegyűljön.
Itt, Csepelen a két első templom, a Csepel-Belvárosi, és a Jézus Szíve templom mellett volt szándék Szabótelepen, volt szándék a bencések munkálkodása alatt a Kertvárosban, vagy éppen itt, 80 évvel ezelőtt a lazaristák buzgóságával elindítani a templomépítést.
Ahhoz, amihez nem volt elég egy szerzetes közösség, annak egy buzgó vezetője, nem volt elég, hogy odaálljon egy területért felelős püspök, oda kellett állnia az ott élő hívek sokaságának, hogy összefogással, jószándékkal, munkával megépülhessen itt egy templom. A itt lévő kedves és nagy munkával összeállított tablók is bemutatják, hogy milyen szándékkal, mit szeretett volna a lazarista tartományfőnök - amit meghiúsított a háború.

Aztán jött 1957, amikor a számomra nagyon kedves Szendi József atya került ide plébánosnak. Nagyon sokan az itt lévők közül nemcsak ismerték az ő személyét, hanem részt vállaltak a törekvésben, amikor maga is szerette volna ezt a templomot megépíteni – aminek aztán ellenállt az akkori hatalomnak a gáncsoskodása. Amikor ő, a furfangos eszével raktárt kezdett építeni, és rájöttek, hogy ez a raktár az Isten háza lesz, kiadták az útját. (...) Sokaknak segített, sokakon segített, sok helyzetet megoldott az ő imájával. Abban, hogy ma még itt lehetünk, biztos, hogy az ő imája és áldozata is benne van. Mint ahogyan benne van a lazarista atyáknak szenvedése, fölajánlott áldozata, ahogyan benne van Shvoy püspök atyának az a sok-sok megalázása, amit a fennálló rendszertől püspöki hivatalával járó szolgálatában el kellett viselnie. Benne van ebben a templomban Székelyfi Pál atyának ugyancsak sok szolgálata, amit megtett akkor, amikor az államhatalom 1967-re - amikor Shvoy Püspök atya, püspöki kinevezésének 40 éves évfordulóját ünnepelte -, nagy kegyesen megengedte, hogy megépüljön Csepel-Királyerdőn ez a templom. Ezt kvázi úgy adták elő, hogy ez az államnak az ajándéka Shvoy Lajos püspöknek a 40 éves püspöki szolgálatára.
Emlékszem gyerekfejjel - hetedikes voltam -, Fehérváron nem csak a 40 éves jubileumot ünnepelték, hanem nagy örömmel és lelkesedéssel készültek Királyerdőre, ahol Shvoy püspök atya elvégezhette szentmise keretében ennek a templomnak a felszenetelését.

Akik itt ülnek, és ma már 80 felé járnak, emlékezhetnek a lazarista atyákra, emlékeznek az ő működésükre, emlékeznek még inkább Szendi atyára, Székelyfi Pál atyára, és foglaljuk bele Ágoston atyát is, aki Székelyfi Pál atya utódaként ennek az egyházközségnek a vezetője volt.
Nem a maguk akaratából jöttek ide sem a lazaristák, sem Szendi atya, sem Székelyfi Pál atya, sem Ullrich Ágoston atya, hanem mindegyiküket az apostolutódon keresztül Krisztus küldte ide, hogy legyen ennek a helynek őrzője, legyen ennek a helynek papja. Azért, hogy keressék annak a lehetőségét, hogy itt ez az Isten háza megépülhessen, hogy itt, Csepel-Királyerdő népe körében, az Isten e templomban otthont vehessen magának.
Úgy tekintsünk mindenkor erre a templomra, ahol mindenkor velünk és köztünk az Isten.
Ne feledjük el: református, protestáns, evangélikus, vagy más felekezetű testvérek nem mondhatják el, csak mi, katolikusok és az ortodoxiához tartozó keresztények, hogy nekünk nem imaházaink vannak. Nekünk templomaink vannak. Az imaházban összejönnek imádkozni, de mi, amikor eljövünk a templomba, az ég és föld Urához, Jézus Krisztushoz jövünk, aki itt van velünk és köztünk az Oltáriszentségben. Ezért templom. Ezért Isten háza a mi templomunk.
Amikor felszentelnek egy templomot, mint ahogy ezt a templomot Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére, akkor a templom titulusában valami különleges eszményképet is kapunk.

Mit látunk Szűz Mária Szeplőtelen Szívében? Elsősorban az anyai szívet. Az anyának szeretetét fia, fiai, gyermekei iránt.
Végigkíséri fia életét - Betlehem, a Jeruzsálemi templom, ahol az agg Simeon megjövendöli, hogy lelkét tőr fogja átjárni, az egyiptomi menekülés, a názáreti évek... ott van az aggodalom Mária szívében, amikor elindul fia 30 éves korában, küldetésének teljesítésére, miután néha látja, néha nem látja, máskor csak hall róla, keresi akkor is, amikor úgy tűnik, mintha Jézus nem akarna találkozni anyjával, amikor mondják Jézusnak: “Anyád és rokonaid itt várnak”, és ő megjegyzi: “Ki az én anyám?” - és választ ad: “Aki keresi és teljesíti az Isten akaratát.” - Volt-e valaki, aki jobban kereste, odaadóbban kereste volna az Isten akaratát, mint Mária, aki az angyali üdvözletkor Gábor angyalnak kimondta életének odaajándékozásában: “Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.” Az Isten akarata szerint, az Atya akarata szerint. Amikor ott állt a kereszt tövében a Fájdalmas Anya, még egy feladatot kapott Fiától, amikor Jánosban rábízott mindannyiunkat: “Íme, a te fiad” – és ránk is bízta anyját: “Íme, a te anyád!”

Egy anyától nem csak azt várjuk, hogy gondoskodjon és szeressen, egy anyának a szeretetét viszonozni is kell. Az már emberi gyengeségünknek, gyarlóságunknak következménye, hogy az édesanyai szeretetet igazán akkor értékeljük, amikor édesanyánk már nem lehet itt a földön mellettünk. De a mi égi édesanyánk, Mária olyan életpéldát és örökséget adott nekünk, amire mindig emlékeznünk kell, amit a kánai menyegzőn mondott az ott lévő szolgáknak: “Tegyétek, amit az én Fiam mond nektek!” Mária anyai szívével ezt kéri tőlünk is, itt, ebben a templomban, ebben az Isten házában, amelyet őseink megépítettek, ránk hagytak - de nem csak az épület anyagában, hanem annak szellemiségében is: hogy szeressük ezt a Szeplőtelen Szívet, hallgassunk rá, kövessük példáját és mindenkor tegyük, amit az ő egyszülött Fia újra és újra mond nekünk, az ő otthonában. Ámen!"

A fényképeket készítette: Debreczeni József, Nagy Mária, Répa Lajos
A fekete fehér képeket a Historia Domus őrzi.

Az ünnepség képei »

80 év

Megemlékezés, és elmélkedés az eltmúlt 80 évről…
Répa Lajos tollából

Kezdeném a plébánia honlapjával. Mindannyian csak köszönni tudjuk Neked, Anna, hogy továbbra is kezeled a honlapot! Aki tájékozódni szeretne, ma is egy élő plébánia közösséggel találkozik lelkiismeretes munkádnak köszönhetően. Még egyszer hála, és köszönet.

Előkészületek, és maga az ünnepség!

Képviselő Testületi ülésen beszéltük meg a tennivalókat, pontosabban Anna vázolta, Ő hogyan gondolja, hiszen szinte egyedül maradt abból a csapatból (nem maradt egyedül, ahogyan a későbbiekben kiderül), akik ezeket az ünnepeinket megszervezték lebonyolították. Ha körülnéztek templomunkban, láthatjátok, a megemlékezés kiállítás része most is magas színvonalú, amint az ilyen esetekben ez mindig is jellemző volt az elmúlt években.

Itt most, engedjetek meg egy kis kitérőt.

Miután átküldtem az anyagot Annának közlésre, megkért, egészítsem ki azt azzal a részletes visszatekintéssel, Ő hogyan látta az ünnepség megszervezését, lebonyolítását, ki hogyan segítette támogatta munkáját…

„ …A bevezetővel kapcsolatban szeretnék pontosítást kérni: az, hogy én elkezdtem az ünnepségen dolgozni, Ilonka néni sürgetésére történt. Ő hívott fel és emlékeztetett jó előre, még a nyár közepén, és kérte a segítségemet tablók összeállításában. Az igekártya Gráf Tibi-Timi és Gina gondolata volt. A terveket Péter atyával előre egyeztettük, emiatt hívott el a képviselőtestületbe, hogy élőszóban beszéljük meg. Timi-Tibi mindvégig mindenben segítettek, amikor kellett beengedtek a templomba, intézték a próbavetítést, képet kerestek, bonyolították a számlákkal kapcsolatos teendőket, Timi osztogatta a templomkapuban az igekártyákat, amikor végre kiengedték a karanténból (Gina sajnos még nem tudott jönni, szintén valami betegség miatt). Kívülről nem látszott, de Ilonka néni volt a motor, mint az ilyen alkalmakkor mindig. … Józsi elvállalta a fotózást, Juhászék a hangfelvételt, az énekkar is készült volna, de a karanténhelyzet miatt a közös éneklés végül nem valósult meg…

Ilonka néni és Timiék felvetették, amire én is gondoltam: következő ünnepségekre készülnek majd plakátok, és egy idő után lehetne ebből egy nagy kiállítást összeállítani. Még Ágoston atya idején, néhány évvel ezelőtt a Királyerdei Művelődési házba terveztem egy kiállítást. Az igazgató támogatta, a nagytermet megkaptuk volna vitrinekkel, minden egyébbel, x darab íves plakát nyomtatására is ígéretet kaptunk. Ezt annak idején visszamondtam, mert úgy éreztem, idő és energiahiány miatt nem tudom kivitelezni.
…Volt egy további tervem most is, felolvasó estről, ami a plakátokhoz kapcsolódott volna, vetítéssel - ezt továbbra is szeretném, talán egy következő ünnepség alkalmával…” 

Eddig az idézet Anna leveléből. Örömmel tettem eleget kérésének, hiszen ha valakik, akkor Ők, a segítők is igazán megérdemlik, hogy hogy név szerint szerepeljenek a beszámolóban.

Néhány tabló a kiállítási darabok közül »

Folytatva tovább a megemlékezést…

Károly atya nyitotta meg a két részletben megtartott ünnepséget, megemlékezést. Röviden felidézte az elmúlt évtizedeket, vázolta, hogyan gondolják Péter atyával az ünnepi megemlékezés lebonyolítását. Fő vonalakban ezekről már az ülésen is szó volt:
Anna levetítette a két videó közül az elsőt, a kezdetektől, Ágoston atyánk plébánosi kinevezéséig. Meg szeretném említeni, hogy a honlap „Videók” fejezettel bővült, ott megtalálhatók ezek az anyagok, emellett több más is, a közösségünk életéből.

A Csepp TV. munkatársainak segítségével megismerhettük a képes beszámolóból, illetve a videó felvételekből Királyerdő rövid történetét:
- Szendi érsek atya visszaemlékezését a kezdetekről, a nehézségekről, a kommunista hatalom akadékoskodásairól,
- láttuk a „fiatal” Harangozó Imre atyát, első áldozók ünnepségén, mint aki megszervezte a gyerekek felkészítését helyettes plébánosként, itt Királyerdőben, segítőivel, amikor nem volt közvetlen itt élő vezetője az egyházközségnek.
- meghallgathattuk Ilonka (fiatalabbaknak Ilonka néni) a templomot, annak szobrait, kegytárgyait bemutató elbeszélését… Hogyan jutottunk hozzá ezekhez a relikviákhoz…
- „részt vehettünk” Királyerdő volt plébánosának Pál atyának temetésén, aki befejezte, amit érsek atya elkezdett. Megismerhettük az Ő áldozatos munkáját is a kezdeti időszaktól, amikor együtt dolgozva a hívekkel felépítették a templomot.
Nem véletlen, hogy nincs olyan szentségimádásunk, amikor első vasárnaponként ne köszönnénk meg elődeinknek hősies, a napi munka mellett végzett áldozatos munkáját. Ha megengeditek, szó szerint idézném a Szentségimádásaink bevezető könyörgésének ide vonatkozó részét:
„Hálatelt szívvel mondunk köszönetet családjainkért. Köszönjük Égi Édesanyánk a közbenjárást egyházközségünk, tágabb környezetünk, hazánk, és magyar nemzetünk minden tagjáért…
Köszönjük templomunkat, elődeinket, akik felépítették az Isten házát…
Ahogyan a Rózsafüzér titkait imádkozva könyörgünk… Mentsd meg… Oltalmazd… Vezesd… Tedd szentté… Kormányozd hazánkat!”   

Nagy lelki, égi adománynak, közbenjárásnak tartom, hogy Péter atya engedélyével közel három év után ma már az első vasárnapi szentségimádásainkon újra kihelyezett Oltáriszentség előtt imádkozhatunk, dicsérhetjük az Urat… Ezeken a szentségimádásainkon sok más mellett többek között megismerkedhettünk Prohászka püspök atyánkkal, volt olyan év, hogy az internet segítségével „Ő volt” a tavaszi lelkigyakorlataink előadója…

Nekem, aki kicsit később kerültem a - Nagytemplom hívei közül - ide Királyerdőbe, hozzátok, körülbelül 10 évvel ezelőtt, „érdekes” volt látni a 60 éves Ágoston atyát, a 2000-es évek elején, hiszen akkor 10 évvel volt fiatalabb, mint most jelenleg én magam… Persze ez mindegyikünkre így igaz…
A videó után Károly atya megköszönte Annának, és segítőinek a felejthetetlen ünnepséget, megkérte a jelenlévőket közösen menjünk ki a Lourdi barlanghoz, Égi édesanyánkhoz, imádkozzuk el az elődeinkért, akik felépítették az templomunkat, és már nincsenek közöttünk…
ahogyan szoktuk,

a Miatyánkot, és az Üdvözlégy Máriát -… a jelenlévőkért és azokért, akik nem tudtak részt venni az ünnepségen a - Hiszekegyet.
Ünnepségünk zárásaként elénekeltük a magyarok több száz éven keresztül énekelt kedves himnuszát, amely „Nemzeti imánk” előtt töltötte be a nemzet himnuszának szerepét… - a „Boldogasszony anyánk” kezdetű kedves énekünket.
Egy átlagos szombat esti szentmisénél ugyan valamivel nagyobb létszámban vettünk részt a megemlékezésen… de… csak visszafogottan jegyzem meg, lehettünk volna többen is!

« Néhány képkocka a "Bemutatozik a Királyerdei Szeplőtelen Szív Egyházközség" című filmből
(Csepp TV, 2001)

Az ünnepi szentmisén szept. 20-án sajnos nem tudtam részt venni családi elfoglaltság miatt… de, azért a hívek segítségével tudomást szereztem arról, hogy Péter atya milyen „szép prédikációban” emlékezett meg az elődökről, a vezetőkről, és a vezetettekről egyaránt.
A szentbeszédnek főleg azt az elemét szeretném kiemelni, amelyben ígéretet tett arra, erre én is sokszor hivatkozom előttetek - mert nekem is említette nem is egyszer közösségünk jövőjével kapcsolatban - amíg Ő felel Királyerdőért, addig nem kerül lakat az Isten házára.
Külön is emelte a templom búcsújának fényét, hogy előző napon, 19-én Péter atyánk személyesen jött el felköszönteni Károly atyát születésnapja alkalmából. A szombati szentmisén együtt celebrálta az istentiszteletet az általunk tisztelt két atya… az ünnepelt Károly atya fő celebrálásával…

Az előzőekben utaltam a létszámra, a templomunkba ellátogató híveink létszámának csökkenésére. Ha visszagondolunk csak a három évvel ezelőtti időszakra, vasárnap két szentmisénk is volt. Évközben általában ¾ házzal, de esetenként tavasszal, ősszel legalább az egyik szentmisén tele volt a templom. Azt gondoltuk, a létszámból lehetett erre következtetni, ha csak egy lesz, nem férünk be majd be hét végén a templomba. Sajnos nem így történt. Miért is? Engedelmetekkel egyszer majd vissza szeretnék térni erre a témára… „Hogyan tovább királyerdei hívek?” címmel… Az ünnepi szentmise két celebránsa 20-án a búcsú ünnepén.

„és a végére…” Képek, és egy kis visszaemlékezés a 75. évfordulóra. Mert aki nem emlékezik a múltra, nem becsüli az ősöket…

”Emlékzászlót kapott a templom…” Ettől az időponttól áldozhattunk két szín alatt… Ágoston atyánknak köszönhetően. Reménykedünk, hogy majd a járvány után is… Nem is tudjátok, fel sem fogjuk, hogy ez micsoda ajándék a számunkra a Jóistentől!

Egyházközségünk felajánlása Égi édesanyánknak… »

Péter atya kérésének megfelelően… imádkozzunk a pandémia áldozataiért, annak megszűnéséért, hiszen most jön még csak a neheze (a Pannonhalmi Főapát imája).

Imádkozzunk minden emberért, akiket a koronavírus járvány érint!
Azokért, akiket a vírus megfertőzött,
azokért, akit attól félnek, hogy elkapják a fertőzést,
a mozgásképtelenekért, az idősekért és a szociális otthonok lakóiért,
az orvosokért és a betegápolókért, akik gondoskodnak a betegekről,
a hatóságokért, járványügyi szakemberekért és mentősökért,
a kutatókért, akik a megelőzés és a gyógyítás útjait keresik.
Imádkozzunk, hogy az Úr óvó jobbját a krízis idején is fölöttünk tartsa!
Mindenható Istenünk, te vagy menedékünk és erősségünk.
Nemzedékek tapasztalták segítő hatalmadat minden bajukban.
Állj most minden ember mellett, akit érint ez a baj!
Erősítsd bennünk a hitet, hogy mindannyiunknak továbbra is gondját viseled!
Erre kérünk Krisztus a mi Urunk által. Ámen.

Áldjon meg bennünket a mindenható Isten, oltalmazzon és segítsen, az A. F. Sz. nevében... 
Hittestvéri szeretettel: Répa Lajos

“Uram, jó nekünk itt lenni”

- ezt érzem én is, mikor a mi kis közösségünkre, és a kemény munkával felépített gyönyörű templomunkra gondolok. Hálát adok Istennek mindazokért, akik az egyházközségért dolgoztak/dolgoznak, és azért is, hogy kántorként mindig maximális elfogadásban és szeretetben van részem.
Sokat gondolkodtam azon, hogy Isten mindenütt ott van, de az ember természetéből adódóan szeret tartozni valahová, szeret valahol otthon lenni, és számomra ez az a hely.

Bőgelné Juhász Veronika

80 éves a csepeli Királyerdő egyházközsége

A Lazarista atyák alapították 1940-ben egyházközségünket. Az évfordulót 2020. szeptember 12-én szentmisével, a szentmisét követően vetítéssel és kiállítással, végül a kertben a lurdes-i barlangnál közös imával ünnepeltük.
Meghatottan tekintettünk vissza szüleink, nagyszüleink itt megélt évtizedeire. Gráf Ilonka néni filmbeli beszélgetésére. A megszólalók közül szinte már csak ő volt jelen az ünnepen most, de már megfiatalodva..

Zámbó Károly atya a szentmisén a megbocsájtásról beszélt, ami a közösségünket, mint minden közösséget is éltető, a Jó Istentől kapott és tanult ajándékunk.
A szentmise után lelkes ünnepi beszédet mondott Károly atya, amivel megnyitotta a templomban megrendezett kiállítást és vetítést. Elmondta, hogy köszönetet mond a filmvetítést lehetővé tevőknek, valamint a kiallítás szervezőinek munkájukért, Vihart Annának és az őt segítőknek.

A kiállítás a templomban marad és megtekinthető lesz a továbbiakban is. A benne szereplő anyag hozzáértő alapos válogatás, mint képeiben, mint szövegeiben arra érdemes, hogy valamennyien tanulmanyozzuk és áttekintsük.

A film, Királyerdő katolikus közösségének törtenetét dolgozta fel. Ismerős arcok, ismerős események emlékeztettek Királyerdő lelkipásztoraira, láttuk a lazarista atyákat, Szendi atyát, Pál atyát, Imre atyát, Guszti atyát, egy pillanatra az akkori kispap Károly atyát is. Vártuk Péter atyát is, aki elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni.

Szalai Rita