Látás Krisztusban

Nagyböjt negyedik vasárnapjának az evangéliuma a vak meggyógyítását tárja elénk. (Jn 9, 1-41) A történet kétféle vakságot ír le. Az egyik vakság, hogy a vakon született ember nem lát. Jézus ezt meggyógyította. A második vakság, hogy a zsidók elöljárói nem ismerték fel, hogy Jézus a Messiás. Ez a vakság nem gyógyul meg a történetben. Később sokakban meggyógyult. Hiszen az első vakságot Jézus azért gyógyítja meg, hogy elindítsa a gyógyulás folyamatát a második vaksággal kapcsolatban is. Azonban ez a második vakság nem olyan egyszerű… A vakon született ember, miután Jézus nyálából és porból kevert sárral megkente szemeit, elment, és megmosdott Síloe tavában. Elment, mert meg akart gyógyulni. A második vakságban szenvedők nem akartak meggyógyulni. Nem látták, pontosabban nem látták be, hogy Jézus a Messiás, és nem is akarták belátni. Képzeljük el, ha ez a vak ember azt mondta volna, miután Jézus a szemeit nyállal megkente: „nem megyek el, és nem mosdok meg Síloe tavában, mert nem akarok látni! Eddig is vak voltam, ezután is jó lesz vakon.” Abszurdum lett volna! Krisztusnak, mint Messiásnak az elfogadása, vagy az elutasítása szabad döntés. Isten megadja az embernek ezt a szabadságot, mert Isten azt akarja, hogy szabadon imádjuk őt, szabadon szeressük viszont a minket végtelenül szerető Istent. Akik Jézust visszautasítják, nemet mondanak az örök Isteni szeretetre. Nem akarják Istent, mint személyt szeretni, hanem dolgokat, és elveket szeretnek. Krisztust el nem fogadni: önként választott vakság: olyan értelemben, hogy a Jézust elutasító zsidó vezetők, önként lemondanak az igazság látásáról. Jézus a vakságból meggyógyult embernek elmondja, hogy ő a Messiás. Ez egy párhuzam az elmúlt vasárnap evangéliumával, amikor Jézus a szamariai asszonynak mondta meg nyíltan, hogy ő a Messiás. Az igazságra szomjazó embereken, mint a szamariai asszonyon, vagy a vakon született emberen Jézus megkönyörül: feltárja nekik az igazságot, hogy ő a Messiás. A zsidó vezetőkön is meg akar könyörülni, ezért gyógyította meg a vakon született embert: ezen azoknak el kellett volna gondolkodni, és gondolkodásuk eredményeképpen felismerni Jézusban a Krisztust, azaz a Fölkentet,  Messiást. Azonban ők inkább a vakságot választották. Milyen szomorú, amikor valaki önként vállalt sötétségében marad, mert jól érzi magát benne. Krisztus azonban maga a Világosság…

Zámbó Károly atya

Találkozás Jézussal

Jézus Krisztus Urunk találkozott a szamariai asszonnyal. Erről szól a nagyböjti időszak harmadik vasárnapjának evangéliuma. (János 4, 5-42) Ez a találkozás igen gazdag és tartalmas. Egy ponton azonban igen élessé válik ez a beszélgetés. Jézus ugyanis belelátott ennek az asszonynak a lelkébe, és életének leginkább fájó rendezetlenségére világított rá, amikor szembesítette azzal, hogy nincs férje. Azonban itt nem állt meg ez a beszélgetés. Jézus ugyanis elmondta az asszonynak, hogy ő a Messiás. Az, hogy így, egészen nyíltan elmondja Jézus, hogy ő a Messiás, nem volt jellemző. Éppen ezért megdöbbentő ez a beszélgetés. Ez az asszony rab. A bűn rabja. De ezt annyira szégyelli, hogy elrejti ezt a lelke mélyébe. Fásult, közönyös, kicsinyeskedő szőrszálhasogatásba menekül. Kicsinyeskedésbe menekül, hogy életének a nagy nyomorúságát elrejtse. Ez az asszony nagyon szeretne megszabadulni. De mivel nem reméli a szabadulást, ezt a vágyát nagyon mélyre rejti. Amikor megtudja Jézustól magától, hogy Jézus a Messiás, elmegy a városba, és hirdeti, hogy alighanem megtalálta a Messiást. Drámai, megrendítő fordulat ez. Visszatért az életébe a remény, visszatért az életébe az öröm. Hitte, hogy Jézus a Messiás, mert megtapasztalta, hogy Jézus belelátott a lelkébe. Visszatért az asszony életébe a remény és az öröm. Ez lett Jézussal való találkozás hozadéka. A mi életünkben is így kell ennek lennie. Jézus a szabadító. Maga a Jézus név ezt jelenti: Isten megszabadít. Jézus ott szabadít meg minket, ahol életünk legnagyobb nyomorúsága van. Ez legnagyobb nyomorúságunk a halál. A bűn és a halál. Ezen a ponton tud minket Jézus megszabadítani, de nekünk rá kell ébrednünk arra, hogy rászorulunk a szabadításra, és kérnünk kell a szabadítást. Keresztségi formula szövege is erről tanúskodik; - a nagyböjti időszak ugyanis a keresztségre való előkészület időszaka, hiszen húsvét éjszakáján volt, és van ma is a keresztelés. (A felnőtt megtérők keresztelése.) A keresztségi formula szövege: a pap kérdezi a keresztelendőt: "Mit kérsz az Egyháztól?" (Az Egyház mint Krisztus misztikus teste értendő itt.) A keresztelendő válasza: "az örök életet." Ezt tudja Krisztus megadni, és erre érzett rá a szamariai asszony. Nekünk is, most a nagyböjti időszakban meg kell újítani magunkban az örök élet utáni vágyat, mely boldog örök élet teljes közösség Istennel, az Ő Szent Fiában Jézus Krisztus Urunkban, és a Szentlélekben.  

Zámbó Károly atya

A dicsőség kinyilvánítása

Krisztus a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét három apostolának, Péternek, Jánosnak és Jakabnak. (Máté 17, 1-9) Az isteni dicsőség ragyogásban jelent meg. Miért volt szükséges ez a megnyilatkozás? Hogy előkészítse ezt a három apostolt Jézus az ő szenvedésére és halálára. Ugyanakkor elő készítse őket nem csak a halálára és szenvedésére, hanem a feltámadása utáni időszakra is. Arra is elő kellett készülni, hogy miután Jézus felmegy a mennybe, ugyanakkor itt marad az Oltáriszentségben. Azonban Istensége és embersége is el van rejtve a kenyér színe alatt, amint az ő embersége alatt is elrejtett volt az Istensége. Ez az a pont, ami Jézus színeváltozásának történetében ma különösen aktuális lehet. Meg tudjuk-e látni Krisztus eukarisztikus jelentétében az ő emberségének valóságát, és az ő Istenségének dicsőségét? Ma talán azért történik annyi méltatlanság a szentmisével és az Oltáriszentséggel kapcsolatban, mert nincs meg az a lelki-szellemi látásmód, hogy meglássuk lelki szemeinkkel Krisztus dicsőségét, amely dicsőség testi szemeink elől el van rejtve. A hit növelése a kulcskérdés: erős hittel kell Krisztus testére tekinteni, hogy lélekben meglássuk benne, amit testileg nem láthatunk. A hit szabad aktus: Krisztus megköveteli a hitet, de nem akarja lerontani ezt a szabadságot. Talán ebben van a kulcsa annak, hogy miért nem minden apostolnak mutatta meg ezt a dicsőséget... a három apostolnak is visszafogottan, mintegy álomból felkelve, látomásként, jelenésként...

Zámbó Károly atya

Kísértés

A mi Urunk Jézus Krisztus megkísértetett a pusztában. Szent Máté evangélista három kísértésről ír, pontosabban a kísértés három szakaszáról. (Máté 4, 1-11) Az első kísértés a kenyér kísértése. A negyven napig böjtölő Jézust arra akarja rávenni a gonosz lélek, hogy változtassa a köveket kenyérré. Jézus állhatatosan visszautasítja ezt a kísértést: "nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mely Isten ajkáról való." Mi volt ebben a gonosz fondorlat a sátán részéről? Az, hogy Jézus a saját javára tegyen csodát. Ilyet Jézus soha nem tett. Amikor csodát tett, mindig másokért tette. Jézus egész működését a másokért cselekvés határozta meg. Honnan merítette Jézus az erőt mindehhez? A mennyei Atyával való kapcsolatából. Ezért nem fáradt bele a másokért való élésbe, a szolgálatba, mert az imádságban együtt volt a mennyei Atyával. Ezért böjtölt negyven napig: az Atyával való ima-kapcsolataként, az Atyával közösségben. Ezt a szeretet-egységet akarta megbontani a sátán a kísértéseivel. A második kísértés is ezt célozza: Jézus vesse le magát a templom párkányáról... fogják föl angyalok, érkezzen csodával, de az Atya nem így akarta! Legyen csoda önmagáért; ezt akarta a kísértő sátán. De a megváltás célja nem látványosság, hanem a lelkek megmentése. A harmadik kísértés a hamis hatalom kísértése... a sátán azt hazudja, hogy minden hatalmat ő kapott meg. Egy korlátozott hatalmat kapott a sátán legfeljebb, ideiglenes jelleggel. Ezt az ideiglenes hatalmat azonban el fogja veszíteni, és ítélet alá kerül... Jézus Krisztusnak nincs szüksége erre a hatalomra. Jézus a hatalmát a mennyei Atyától kapja. Jézus az Atyával van közösségben: tőle kapja hatalmát, és neki is adja vissza. Krisztus megkísértésének történetében van vigasztaló mozzanat: Krisztus megkísértetett, ezt is értünk szenvedte el. Egyrészt azért szenvedte el Krisztus a kísértést, hogy példát adjon, hogy a kísértésnek ellenálljunk, másrészt megmutatta, hogyan lehet ellenállni a kísértésnek: az Istennel való kapcsolat, az imádság által. Ebben növekedjünk, és ebben segítsen minket Krisztus példája, aki értünk a kísértést állhatatosan visszautasította.       

Zámbó Károly atya

Gondolat

Az évközi hatodik vasárnap evangéliumában Jézus felhívja a figyelmet arra, hogy az ember alapvető cselekvéseit a gondolat előzi meg. Mindaz, amit az ember tesz, először gondolatban jelenik meg. (Máté 5, 20-37) Gyilkosság, házasságtörés, hamis esküvés... gondolatban fogalmazódik meg először, de már a gondolatban rossz, ezért a gondolatban is kerülni kell ezeket a gonosz tetteket. Akik ma a gonosz dolgok éllovasai, rendszerint a saját életüket is átengedik a gonosz hatalomnak. A kísértés adott, de nem mindegy, milyen rá a válasz. Majd a jövő vasárnap, Krisztus megkísértésének evangéliumával kapcsolatban látni fogjuk, hogy a kísértésre adott válasz a döntő jelentőségű. Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a jó dolgok is gondolatban jelennek meg először. Jó gondolatokat kell gondolnunk, és akkor a cselekedeteink is jók lesznek. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert ma különösen a gondolatokat mérgezik. Ez a gondolat-mérgezés sokszor egészen rejtetten történik. Már a reklámokban is rengeteg mérgezett gondolat van. Olyan tartalmakat csomagolnak rejtetten a reklámokba, amelyek olyan életérzést, és életeszményt közvetítenek, amelyek gyengítik a hitet, és ezáltal elszakítanak Krisztustól... A gyenge hit okozza az erkölcsi gyengeségek legnagyobb részeét. Olyan gondolatkora van szükség, amelyek az erős hit irányába mutatnak. "Ha csak akkora hitetek lenne, mint a mustármag..." - mondja Jézus, amikor a tanítványok a hit növelését kérték tőle. A harag, a bűnös vágyak, a kétértelműségek jó gondolatokkal győzhetők le, olyan gondolatokkal, amely gondolatokat a Szentlélek inspirál.         

Zámbó Károly atya

Világosság

A vasárnapi evangéliumban Jézus Krisztus Urunk a só és a világosság kifejezéseket használja. (Máté 5, 13-16) Jézus alapvetően önmagát mondja világosságnak: "én vagyok a világ világossága." Most mégis a tanítványainak mondja ugyanezt. A tanítványok hogyan legyenek világosság? Úgy, hogy Krisztus bennük él. Krisztusi élet bontakozik ki azokban, akik Krisztus szerint élnek. Bennük él Krisztus, és ők Krisztusban élnek. Ez a keresztény hivatás. A krisztusi azonosulás adja az igazi önazonosságot. Ezért mondja Jézus: "Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat". A mennyei Atyát, itt már a keresztények Atyjának mondja. Hogyan gondolja ezt az Úr? A mennyei Atya a Fiú Atyja. De a Fiúban - Krisztusban élők atyja is, éppen azért, mert Krisztusban élnek. Ennek fényében érthető a só hasonlata. Maga Krisztus a világ értelme - a világ világossága. Éppen ezért a világ sója is, aki ízt ad a világnak. Éppen ezért ad ízt a világnak a Krisztusban élő ember is. Krisztusban élő emberként nem a kidobatás és az elvettetés lesz a sorsunk, hanem egy mély megértés. Persze, ehhez a megértéshez az is hozzá tartozhat, hogy a Krisztust gyűlölők kivetik maguk közül a krisztusi embert, mert magát Krisztust gyűlölik. De ez a kivetés dicsőségére válik annak, aki valóban Krisztushoz tartozik. A Krisztust követők annál mélyebben lesznek testvérei egymásnak.         

Zámbó Károly atya

A szeretet forrása

A vasárnapi evangélium a nyolc boldogságot idézi az évközi idő negyedik vasárnapján. "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa." (Máté 5, 1-12) De éppen így boldogok a sírók, akik vigasztalást nyernek, a szelídek, az igazságra éhezők, az irgalmasok, a tiszta szívűek, a békességszerzők, az igazságért és magáért Krisztusért üldözöttek... A boldogság-mondásokat lezáró mondat világítja meg a lényeget: "Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben." A boldogság forrása a szeretet. Az a szeretet, amely az Istenben van. Ez az a jutalom, amiről Jézus beszél. Isten örök terve, hogy az embert abban az örök szeretetben részesítse, amely Őbenne van öröktől fogva. Az Isten örök szeretete az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök szeretete egymás iránt. Isten ebből a szeretetből akar minket részesíteni. Ezért teremtett meg minket úgy, hogy felvett a Fiúba. Maga a Fiú, az Isten örök Igéje, aki értünk emberré lett, ezért "Élet", ahogy ő maga mondja: "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet...", vagy más helyen: "én vagyok a Feltámadás és az Élet"... Krisztusban nyerjük el az örök boldogságot. Amit Jézus a nyolc boldogságban felsorol, az mind a Krisztusban való élet velejárója, vagy éppen a krisztusi élet gyümölcse, ezért lehet mindez valóban boldogság.   

Zámbó Károly atya

Fény virradt a sötétségben

Az évközi idő harmadik vasárnapjának az evangéliuma egy idézetet közöl Izajás prófétától: "A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre." (Mt 4, 12-17) Ezt azzal kapcsolatban idézi az evangélista, hogy Jézus Zabulon és Neftali vidékén telepedett le. A sötétség a halált jelenti, a világosság pedig a halál legyőzését. A sötétség persze olyan értelemben jelenti a halált, hogy mindazt is jelenti, aki a halállal összefügg: az Istentől való elszakadottságot is, ami a bűn következménye. Isten nem alkotott halált. A teremtés rendjének nem része a halál. Az ember, ha a bűnbeesést elkerülte volna, nem kellett volna, hogy a halált megízlelje. Mivel azonban az ember bűnbe esett, a halál árnyékába került... Jézus Krisztusban azonban megjelent az az élet, amely legyőzi a halált: meghozza a kiengesztelődést Isten, és a tőle elszakadt ember között. Ezért lehet Jézus Krisztus Urunk az a felvirradt világosság, mely felragyog a halál árnyékában ülő emberekre. Jézus Krisztusban visszanyerjük azt az életet, amely az Isten szeretetében teljesedik ki.  

Zámbó Károly atya

Az örökké szeretett Fiú

Jézus Krisztus a mennyei Atya szeretett Fia. Erről tanúskodik az Atya szózata, de erről tanúskodik Keresztelő Szent János is. Erről tanúskodik a Szentlélek, aki leszáll a Fiúra, és aki ihleti Keresztelő János prófétai tanúságtételét. Az évközi idő második vasárnapjának evangéliuma ennek a tanúságtételnek az erőterébe vezet be minket. (Jn 1, 29-34) Jézus, aki Lélekkel keresztel, az Isten Fia. Ez a tanúságtétel arról az örök szeretetről szól, amely örök szeretet az evangélium középpontja: Isten örök szeretete. Az Atya örök szeretettel szereti a Fiút, és a Fiú örök szeretettel szereti az Atyát, és ez a szeretet a Szentlélek. A Szentlélek eszerint Isten legbelsőbb lényege, legbelsőbb léte: az örök szeretet. Az, hogy Jézus Lélekkel keresztel, azt jelenti, hogy ezzel a szetetetel keresztel. Istenben örök szeretet van. Ezt nem lehetne megérteni, hogyha nem vallanánk a kinyilatkoztatásnak engedelmeskedve, hogy az Istenben három személy van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Enélkül nem volna érthető Isten örök szeretete, hiszen Isten a teremtés előtt öröktől fogva létezett. Egy magányos "én" azonban kit tudott volna szeretni egy örökkévalóságon keresztül, amíg nem teremtett? Ha pedig Isten szeretete csak a teremtmények iránti szeretetet jelentené, akkor mitől volna ez a szeretet örök szeretet? Akkor Isten szeretete nem lehetne teljesen befogadható, hiszen hogyan tudná a véges teremtmény, aki nem volt mindig, tökéletesen befogadni azt a szeretetet, amely mindig volt... Ezt átdondolva beláthatjuk, hogy a Szentháromság kinyilatkoztatása, amely ebből az evangéliumi részletből kiviláglik, nem mond ellent az emberi értelemnek. Ugyanakkor azt is be kell látnunk, hogy az emberi értelem idáig a saját erejéből képtelen lett volna eljutni. Ezért a kinyilatkoztatást úgy kell tekintenünk, mint az értelmet megvilágosító kinyilatkoztatást. Jézus Krisztus valóban a világ világossága, és az emberek világossága: benne látunk helyesen Istenről és az emberről, amint értelmünkkel látni adatik. 

Zámbó Károly atya

Krisztus megkeresztelkedése

Krisztus a Jordánban megkeresztelkedik. János rámutat: "Íme az Isten Báránya!" Megkeresztelkedett Krisztus, tanúságot tett róla János és az Atya...  Kinyilvánult az Igazság. Az Igazságot tudni joga van az embereknek. Jézus a mennyei Atya szeretett Fia, aki a világba jött. Ő az, aki legyőzte a halált. Legyőzte a halált a halálával. Nem egyik, vagy másik cselekedetével, hanem éppen a halálával. De az, hogy megkeresztelkedett, már előre jelzi ezt. János keresztsége bűnbánati keresztség volt. János keresztsége megtérési keresztség volt. Jézus Krisztus Urunk elítélését és halálát úgy is értelmezi az apostoli hagyomány, hogy a bűnösök közé sorolták... Ez nyilvánul meg már előre abban, hogy bűntelenül, ártatlanul beállt a keresztelkedők közé, noha annak, aki őt megkeresztelte lett volna szüksége Jézus keresztségére. Részesült is belőle: a vére által. Az igazságért halt meg ugyanis János: sajátos módon keresztelkedett meg: vérében... A vér a tanúságtétel eszközévé vált: hitelesítő pecsét lett. Az apostoli igehirdetés okmányán az érvényesítő és életbe léptető pecsét lett vérrel hitelesítve. Ez nem több, de nem is kevesebb: tanúságtétel az igazságról... Pontosabban arról, hogy igazat mondtak, létük legmélyéig igaznak élték, amit mondtak... Márpedig igaznak élni, és akként mondani az ember csak azt tudja, amit átélt. Amit nem élt át, hanem ami a képzelet szüleménye lett volna, vagy egy eszme, egy jó elgondolás, vagy akár egy őrült fantazmagória... az ember azt nem tudja legmélyebb igazságként megélni. Jézus a keresztség után megkezdte nyilvános működését: tanított, keresztelt, csodákat tett... Az Igazság munkálkodni kezdett az emberek életében... 

Zámbó Károly atya

Az öröm üzenete

Gondolatok Advent III. vasárnapjára

Az öröm üzenetét fogalmazza meg az evangélium Advent harmadik vasárnapján. (Mt 11, 2-11) A körülmények tragikusak: Keresztelő János börtönben van, nemsokára kivégzik. Kérdezi Jézust üzenve neki, hogy ő-e a Messiás... János ezt nem azért kérdezi, mintha ő nem tudná, hanem hogy okulás és bizonyosság legyen mindazoknak, akik bizonytalankodnak abban, hogy a Messiás valóban a Názáretből való Jézus. Amilyen választ kap János Jézustól, kérdésére válaszul, az bizonyosság. "Vakok látnak, sánták járnak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt." Ez azért bizonyosság, mert ebben a válaszban feltárul a teremtés eredeti rendje. Isten nem teremtett halált. Isten nem teremtett nyomorúságot: a betegség, a szegénység, a nélkülözés nem Istentől való. De a bűnbeesés után megváltozott a világ rendje, megjelent a halál, és vele minden nyomorúság... Ideiglenesen, kisebbik rosszként engedte ezt meg Isten, de nem az Isten alkotta, nem az Istentől való. A nagyobb rossz: az Istentől elszakadt örök élet lett volna, de ezt Isten az embernek nem engedte. Az, hogy Isten nem engedte, hogy az ember örökre elszakadjon tőle, az irgalmasság mozzanata. A Megváltás valósága, a Megváltás kegyelmi rendje ugyanakkor helyreállítja a világ eredeti rendjét: azt a rendet, amelyben nincs halál, nincs nyomorúság, nincs betegség... Ezért mondja ezt Jézus, ezért utal ezekre a jelekre, amelyek a Messiási kor eljövetelét jelzik, és azt, hogy ő maga a Messiás.

Zámbó Károly atya

Keresztelő Szent János figyelmeztetése

Gondolatok Advent II. vasárnapjára

Amit hallunk a vasárnapi evangéliumban az egy erőteljes figyelmeztetés. (Mt 3, 1-12) Keresztelő Szent János, a maga szigorú stílusában figyelmeztet arra, hogy eljön a Messiás, és attól kezdve meg lesz osztva a világ. Meg lesz osztva a világ, és meg lesz osztva Izrael is: aki elfogadja a Messiást, és aki nem fogadja el a Messiást: ez lesz az elválasztás alapja. Szigorúság jellemzi Jánost, mert komoly dolgot akar közölni. Azt közli, hogy Istenben szeretet van, ezért küldi el a Megváltót. De ezt a szeretetet lehet elfogadni, és lehet elutasítani. Az embernek ebben szabadsága van. De ha elfogadja Isten szeretetét az ember, annak is meg van a következménye, és ha elutasítja Isten szeretetét az ember, annak is meg van a következménye. Ha elfogadja Isten szeretetét az ember, akkor bűnbánatot kell tartania, hogy elnyerje Isten bocsánatát, és meg kell tartania Isten parancsait, szeretnie kell Istent és embertársait. Aki ezt nem teszi meg, az nem tudja hitelesen befogadni Isten szeretetét. Ezért van az, hogy Isten szeretetének befogadása egy küzdelem, egy feladat, egy életre szóló próbatétel, amelyért minden nap meg kell küzdeni. Ez a küzdelem sok esetben nehéz, de mégis méltó az emberhez ez a küzdelem. Sőt azt is elmondhatjuk, hogy ez a küzdelem teszi az embert igazán emberré. Ehhez a küzdelemhez, ehhez a jó harchoz adjon nekünk erőt az Isten kegyelme!  

Zámbó Károly atya

Várakozás

Gondolatok Advent I. vasárnapjára

Jelen van életünkben a várakozás... Ugyanakkor - belefáradtunk a várakozásba? Talán az az ember nem veszíti el a hitét, reményét, és ezért meg tud újulni a szeretetben, aki nem fáradt bele a várakozásba. Várakozni persze sok eseményre, jövőbeli történésre lehet. A diák várja az iskola befejezését... a gyermek várja hogy felnőtt legyen... Persze, nem véletlenül hagyom így félbe ezeket a mondatokat. Hiszen sajnos ez már sok esetben nem így van. Húsz éve is tapasztaltam olyat, és azóta csak rosszabb a helyzet, hogy gyermekek, iskolások - és a gyermek a fontos dolgokban mindig őszinte -, mondták, hogy ők nem akarnak felnőni, ők mindig gyerekek akarnak maradni! Szomorúan hallgattam. Ezeknek a gyemekeknek bizonyára sok szomorú tapasztalatuk volt már az életről, ha nem akartak kilépni az életbe. Sokszor mi is így vagyunk? Félünk a jövőtől? Van-e egyáltalán jövőképünk? Ezért nem szabad Krisztust lerántani a mi emberi szintünkre! Ha Krisztus ugyan olyan ember lett volna csak mint mi, akkor hogyan tudna minket üdvözíteni? Isten Fia emberré lett értünk, de nem szűnt meg Isten Fiának lenni. Istenségét elrejtve emberi alakot öltött a második Isteni Személy, hogy elhozza nekünk Isten örök szeretetét. A várakozásunk igazi tárgya az az örök boldogság, amit Ő hozott el nekünk. Ez a várakozás itt a földi életben nem teljesedik be, de ebbe nem is fáradunk bele, mert erre a várakozásra erőt kapunk a Szentlélektől. Ezt a várakozást közli, erre butdít az evangélium Advent első vasárnapján. (Mt 24, 37-44) Várakozzunk az Emberfiára, Jézusra! Ebbe bele nem fáradunk, és várakozásunk a találkozás örömébe torkollik.    

Zámbó Károly atya

Az irgalmas Krisztus szeretete

A vasárnapi evangélium az irgalmas Krisztus szeretetét állítja elénk. (Jn 8, 1-11) Jézus elé állítottak egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Mózes törvénye szerint a megkövezés lett volna az ítélet. De előtte Jézushoz viszik, hogy Jézus mondja ki az ítéletet. Azonban Jézus egyetlen kijelentésével letöri a kövezésre készülő kezek lendületét. Aki bűntelen, az vesse rá az első követ… Erre eloldalogtak, köveiket maguk elé dobva a földre. Jézus egyedül marad az asszonnyal. Senki sem maradt ott, aki elítélné, és Jézus sem ítéli el, de mégis, amit mond neki, abban benne van az ítélet: „Menj, de többet ne vétkezzél!” Igen, ebben azért ítélet van, de nem az asszony személyére, hanem a cselekedetére. Hiszen Jézus azért mondja, hogy ne vétkezzen az asszony, mert magát a vétket elítéli. Pontosabban: úgy ítéli meg, hogy a vétek az valóban vétek, a bűn az valóban bűn… Ez lehet a helyes látásmód: a vétket, a bűnt elítélni, önmagunkban is, de a bűnösnek irgalmazni… Ez nem felmentés! Az irgalom nem felmentés! A felmentés az akkor van, ha kiderül, hogy a feltételezett elkövető nem követte el a bűnt… Ha elkövették a bűnt, akkor lehet szó irgalomról. Az irgalom pedig elvezet a bűnök megbocsátásához. Azonban azzal, hogy bocsánatot nyer a bűn, azzal is ki van mondva, hogy a bűn az valóban bűn… Ha kiüresítjük a bűn fogalmát, akkor kiüresítjük az irgalom és a bűnbocsánat fogalmát is. Ez nagy kísértése a mai embernek: a 20 század második felétől kezdve felerősödött az a látásmód, hogy bizonyos bűnöket a társadalmi közgondolkodásban már egyáltalán nem tartottak bűnnek. Ez ma fokozottan jellemző. A legtöbb ilyen kiüresedett bűn-fogalom a házassággal, és a szexualitással kapcsolatos: ami a hatodik parancs körébe tartozik… Azonban itt nem áll meg a bűnös világ: a sok millió abortusz sokkolóan figyelmeztet: a bűn útján nincs visszafordulás, a legmélyebbre süllyedés: az ártatlan emberi életek tömeges kioltása felé halad a bűn útja… A bűn ugyanakkor szorongással és félélemmel jár. Szorongással és félelemmel jár talán már a bűnre való hajlandósággal való szembesülés is. Persze a szorongást és a félelmet, ha kórossá válik, akkor gyógyítani kell, kezelni kell, azonban nem önmagában a legrosszabb az, ha valakinek szorongásai és félelmei vannak… A legrosszabb az lenne, amikor valakinek nem lenne semmilyen félelme, jókedvűen és magabiztosan vétkeznék, és az Isten nélküli életben teljesednék ki… Isten azonban ezt legtöbbször nem engedi… Tekintsük hatalmas kegyelemnek, ha nem tudunk Isten nélkül élni… Isten azért engedi meg, hogy félelmeink legyenek, hogy irgalomért esdekelve meneküljünk Krisztushoz! 

Zámbó Károly atya

Isten irgalmas szeretete

Az elmúlt vasárnapi evangéliumban Jézus a terméketlen fügefa példázatát mondta el, annak a ténynek a megvilágítására, hogy Isten várakozik, várja az ember megtérését. A mostani vasárnapi evangélium pedig azt mutatja be, hogy az Isten szeretné, akarja a bűnös megtérését, és azért várakozik. (Lk 15, 1-3. 11-32) Jézus Krisztus Urunk ezért mondja el a tékozló fiúról szóló példabeszédet, hogy bemutassa, hogy Isten mennyire örül a bűnös megtérésének. A fiú örökségét kikérve otthagyta az atyai házat, hogy bűnös életet éljen. Amikor azonban megcsömörlött, és teljesen tönkrement a bűnös életben, visszavágyott atyja házába. Elhatározta, hogy béresként kér befogadást. Azonban atyja nagy szeretettel öleli keblére hazatért fiát. Ez az örömhír: ez Isten stílusa: a visszafogadó, irgalmas szeretet. Miért lehet ez a példabeszéd felhívás a bűnbánatra és a megtérésre? Azért, mert ez a példabeszéd nem egyszerűen elmondja, hogy meg kell térni, hanem azt is elmondja, hogy miért érdemes megtérni: azért érdemes megtérni, mert Isten szeretettel fogadja a megtérő bűnöst. Itt nem csak arról van szó, és megtérés alatt nem csak azt kell érteni, hogy valaki, valami súlyos bűntől, bűnös életállapottól megszabadulva, új kegyelmi életet kezd élni. Arról is szó van, és a megtérés azt is jelentheti, hogy valaki az Istennek való önátadását megújítja, vagy valaki tudatosan törekszik arra, hogy leszámoljon gyarlóságaival. Arra is ösztönözhet a tékozló fiú példabeszéde, mint megtérésre való felhívás, hogy áldozatot hozzunk, és azt felajánljuk engesztelésként bűneinkért, vagy valamilyen nehézséget, vagy nehéz körülményt zokszó nélkül viseljünk el, és azt felajánljuk engesztelésül. Jézus Krisztus Urunk bemutatja ebben a példabeszédben Isten irgalmas szeretetét, hogy ezzel megalapozza Istenbe vetett reményünket és feltétlen bizalmunkat. 

Zámbó Károly atya

Krisztus figyelmeztet a hamis biztonságérzet ellen

Nagyböjt harmadik vasárnapján egy figyelmeztető példabeszéd hangzik el az evangéliumban. Jézus felidézi tanítványainak azt a két tragikus eseményt, amely akkoriban történt. (Lk 13, 1-9) Az egyik esemény Pilátus vérengzése. Pilátus megölette az éppen áldozatot bemutató galileaiakat. Jézus óva inti tanítványait attól, hogy azt gondolják, hogy az ekkor meghaltak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai. Vagy akikre rádőlt Siloámban a torony, azok sem voltak bűnösebbek a többi jeruzsáleminél. Jézus ezeket azért mondta, hogy óvjon a hamis biztonságérzettől. A hamis biztonságérzet a 21. századi nyugati emberre sajnos nagyon jellemző. Ez egyrészt erkölcsileg lanyha, szabados életben nyilvánul meg. Ennek az erkölcsileg szabados életnek alapvetően két változata van: az egyik, aki nem hisz Istenben. Aki nem hisz Istenben, az sokszor azt gondolja, hogy azt tehet, amit akar. A másik változat, amikor valaki hisz Istenben, de úgy gondolja, hogy Isten olyan irgalmas, hogy biztosan meg fog bocsátani, és ezért gátlástalan, hedonista életet mer élni az ilyen ember, nem érdekli az sem, ha másoknak szenvedést okoz. Van egy harmadik fajtája a hamis biztonságérzetnek: amikor valaki nem erkölcstelen és nem hitetlen, de langyos életet él. Minket keresztényeket talán ez kísért meg a leginkább. Olyan, mint hogyha valaki ezt mondaná: „Az életemben minden rendben van. Kötelességeimet teljesítem Isten felé, rendszeresen imádkozok, templomba járok.” Akiket ez megkísért, hajlamosak azt is mondani: „nincs bűnöm”… Vagy: „nincs mit meggyónnom, nincs énnekem semmi bűnöm.” A „soha nem követtem el semmilyen bűnt” életérzés, vagy ha például valakit „apácák” neveltek, és ezért mindennap elmond egy Miatyánkot… Ne értsenek félre! Nem azért írom ezeket, mintha bárkit is elítélnék. Az emberek személyét nem ítélem meg, az távol álljon tőlem, nincs is jogom hozzá… De a helytelen magatartásra, és gondolkodásmódra figyelmeztethetem testvéreimet, csatlakozva ezzel Jézus figyelmeztetéseihez, mintegy értelmezve ezzel Jézus figyelmeztetéseit. Mi a legnagyobb baj a langyos életű keresztények esetében? Nagyon sokszor azt látni, és sok keresztény hívő panaszkodik arra, hogy gyermekei már nem élnek hívő életet, unokáit már meg sem keresztelték… Megint csak kérem, ne értsenek félre! Nem azt mondom ezzel, hogy mindenki, aki azt tapasztalja, hogy a gyermekei elfordultak a hittől, hogy unokáit meg sem keresztelték, annak ez saját hibája, mert nyilván ennek lehet ezer és egy oka. Mindenki a saját lelkéért felelős elsősorban. De lehet a langyos keresztény élet szomorú következménye a hit átadásának a hiánya… Lehet a terméketlenség a langyos élet velejárója. A kényelmes, túl „összkomfortos” keresztény élet torkollhat lelki értelemben vett terméketlenségbe és gyümölcstelenségbe. Nem véletlen, hogy Jézus a két figyelmeztető példa után, a Pilátus vérengzése és a toronykatasztrófa után, a terméketlen fügefa hasonlatát mondja el. A fa tulajdonosa kivágta volna a fát, mivel nem termett gyümölcsöt, de a vincellér kérésére vár még a kivágással. Körülássa, megtrágyázza a fát a vincellér, hátha terem. Ez vigasztaló mozzanat: Isten nem sújt le azonnal a terméketlen embere, hanem várakozik, hátha még gyümölcsöt hoz élete. Látnunk kell, és éreznünk kell az Isten várakozását. Most a 21. század elején, megérett volna a világ az ítéletre. De Isten várakozik… Várja az őszinte megtérést, várja a töredelmes bűnbánatot. De tudnunk kell, és erre is figyelmeztet Jézus: egyszer az életünknek vége lesz, és a világtörténelemnek is egyszer vége lesz. Egyszer eljön a számadás ideje. Ne késlekedjünk a megtéréssel!

Zámbó Károly atya

Fotó: Papp Tamás

Krisztus ragyogása: vigasztalás

A mi Urunk Jézus Krisztus színeváltozása a Tábor hegyén: a tanítványai vigasztalására történt. (Lk 9, 28b – 36) Három apostolt engedett oda, hogy ezt a ragyogást láthassák: Pétert, Jánost, és Jakabot. A vigasztalás oka előre látható: amikor Jézus Krisztus Urunkat elfogják, igazságtalanul halálra ítélik, megkínozzák, és végül keresztre feszítik és meghal a keresztfán, a tanítványok számára ez olyan szomorúság lesz, amelyben szükségük van ennek az élménynek a vigasztaló emlékére. Szükségük lesz Jézus szenvedésének és halálának az órájában a tanítványoknak arra, hogy Krisztus isteni dicsőségének ragyogó reménysége erőt adjon nekik. Miért nem minden apostolnak mutatta meg ezt ragyogást Krisztus? Talán azért, hogy ez a három apostol mondja el a többieknek Krisztus ragyogását. Ez az örömhír hirdetésének struktúrája: az az ember, aki megtapasztalta Krisztust, az vezesse embertársát Krisztushoz. Az evangélium úgy terjed, hogy van benne valami finomság, diszkréció, az ember szabadsága van tiszteletben tartva ezáltal: de nem azért, hogy szabadon elutasítsa Krisztust, hanem azért, hogy szabadon döntsön mellette. Krisztus megkívánja, sőt megköveteli a hitünket. Nem tesz Isten olyan gesztust az ember felé, amely olyan erőteljes, hogy hitre már ne lenne szükség: Isten nem akarja lerontani a hitünket. Három apostolnak mutatja meg magát ragyogva, ugyanannak a háromnak, akit beengedett Jairus lányához is, amikor feltámasztotta a kislányt. Azt akarta Jézus, hogy ez a három apostol erősítse, és vigasztalja a többieket. Nem mindegy azonban, hogy mivel vigasztalják azt, akit vigasztalnak. A halállal szemben vigasztalás csak a feltámadás és az örök élet lehet. Az ateistáknak nincs igazi vigasztalásuk. Az, amikor egy polgári temetésen azt mondja a búcsúztató, hogy „szívünkben örökké él”, az hogyan lehetne vigasztalás, ha mi is meghalunk, a rokonok is meghalnak? Talán az ateisták szerint fennáll ez a világ örökre? Papként gyakran járok temetőbe, de még száz évnél idősebb sírokat sem nagyon látok… Hol vannak akkor az addig élt emberek. Négy nagyszülőjét talán a legtöbb ember ismerte, ha elhunytak, talán legtöbb ember tudja, hogy hol vannak eltemetve. Bizonyára legtöbben látogatjuk is sírjukat… De nyolc dédszülőnk közül kiket ismertünk, és kiknek járunk a sírjához? Tizenhat ükszölőnk sírját… - tudjuk hol vannak? Megvannak még? Nem mondom hogy baj ha nincsenek meg, mert minden ősünk emlékét nem lehet ápolni Ádámtól és Évától… Csak arra szeretnék rávilágítani, hogy ez nem tud a halállal szemben vigasztalást adni. Nem lehet a halállal szemben vigasztalás csupán az, hogy kegyelettel, szeretettel emlékezünk az elhunytakra. Kell emlékeznünk rájuk. Kell, hogy szeretettel gondozzuk sírjaikat. Akiket itt a földön szerettünk, azáltal tudjuk megélni, hogy továbbra is szeretjük őket, hogy gondozzuk sírjaikat. De a halállal szemben vigasztalást csak az tud adni, aki legyőzte a halált: a mi Urunk Jézus Krisztus! A színeváltozás eseménye által Krisztus elővételezi a vigasztalást azért, hogy az ő szenvedésének órájában reményt adjon a tanítványoknak. Még egy gondolat: a tanítványok életében Krisztus kínszenvedése és kereszthalála nagyon nagy szomorúság volt, ami után nem hirdették volna Krisztust, ha fel nem támad Krisztus… Azonban talán mégsem voltak egészen remény nélkül. Mert ha egészen remény nélkül lettek volna, akkor elszéledtek volna, sőt elmenekültek volna. De ők mégsem ezt tették, hanem együtt maradtak az utolsó vacsora termében – igaz, bezárkózva... Abban a teremben gyászoltak együtt Krisztus halála után három napig, ahol nem sokkal azelőtt elhangzottak ezek a szavak: „…értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” Vajon a gyász órájában eszükbe jutottak ezek a szavak? Az ateisták esetében is talán valami halvány szikrája lehet a reménynek. Hiszen ők sem végleg elfelejteni akarják a halottakat, hanem gondozzák a sírokat, és együtt gyászolnak, ami talán arra utal, hogy az ateizmus kíméletlen keménysége sem tudja az ember reményét minden ízében teljesen kioltani… Isten nem alkotta a halált. Nem alkotta, de megengedte, bizonyos értelemben elrendelte: mert nem a halál a legrosszabb, hanem az Isten nélküli örök élet lenne a legrosszabb. Isten a bűnbeesett embernek nem engedte meg, hogy Isten nélkül éljen örökké. De van feltámadás! A mi Urunk Jézus Krisztus színeváltozása ezt jelzi előre. A színeváltozás evangéliuma a Nagyböjt visszafogottságában kissé előre beragyogtatja lelkünket a húsvéti örömmel, hogy megpróbáltatásainkban erőt merítsünk belőle.

Zámbó Károly atya

Krisztus megkísértése a pusztában

Jézus Krisztus Urunkat a pusztában megkísértette a sátán. (Lk 4, 1-13) Az első kísértés a kenyér kísértése. A gonosz lélek arra próbálja rávenni Jézust, hogy ha megéhezett, változtassa a követ kenyérré, és egyen kenyeret, ezzel csillapítsa éhségét. Jézus erre válaszolja: „nem csak kenyérrel él az ember”. Ez a kísértés a böjtölésben legyengült, kimerült test olyan felüdítésére vonatkozik, amely engedelmeskedés lenne a sátánnak. Ez a kísértés jelen van a mai ember életében: hogy életét változatossá, tartalmassá, teljesebbé tegye, de nem Istennek tetsző módon, hanem az ördög szavának engedelmeskedve. A második kísértés a világuralomra vonatkozik: Jézust arra akarja rávenni a gonosz lélek, hogy uralkodó legyen a világ felett. Az ára ennek a világuralomnak, a sátán előtti leborulás lett volna. Jézus ezt is visszautasítja: „Uradat Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” A sátán ezután a templom párkányára állította Jézust, hogy onnan vesse le magát. Az angyalok felfognák, és lassan eresztenék le, ilyen módon a templom párkányáról alászálló hamis messiásként lépne fel Jézus. Azonban Jézus ezt a kísértést is visszautasította, azt mondva a gonosz léleknek: „Ne kísértsd Uradat Istenedet!” A három kísértés összegezve: a kenyér, a világuralom, és a hamis messiás kísértése. A kenyér kísértésénél említettem, hogy jelen van a mai ember életében. Azonban a világuralom, és a hamis messiás kísértése is jelen van világunkban, de aktív módon keveseket érint. Aktív módon azokat érinti, akik az ördöggel szövetkezve világuralomra törnek, vagy akik hamis messiásként akarnak fellépni. Ők nincsenek sokan, őket érinti aktív módon ez a kísértés. Azonban passzív módon sokakat érinthet ez a két kísértés is. A világuralom kísértése a legtöbb ember életében úgy van jelen, hogy szolgai módon átveszi a világuralmi törekvéseket kísérő ideológiákat, aláveti önmagát azoknak, és azokhoz igazítja életét. Az ember, aki gondolkodását egy ideológiához igazítja, ilyen módon hamis biztonságérzethez jut, és az ideológia szolgálatában felmentve érzi magát Isten parancsai alól, ami pedig egy hamis szabadság-érzéssel tölti el. A hamis messiás kísértése pedig úgy van jelen a mai ember életében, hogy követőjévé válik egy önjelölt, hamis messiásnak. A világuralom, és a hamis messiás kísértése első pillantásra talán úgy tűnhet, hogy nagyon hasolló. Ez a hasonlóság abból ered, hogy mindkét kísértés szellemi természetű. Hogyan lehet megkülönböztetni ezt a két kísértést? Talán úgy, hogy a világuralom kísértésében van egy világuralmi ideológia, amelybe a megkísértett ember belesüpped, belekábul, és aszerint látja a világot, a valóság iránt szinte teljesen érzéketlenné válva… A hamis messiás kísértése látszólag kivezet ebből. A hamis messiás bűvkörébe került emberek látszólag mintha fölébredtek volna, azonban nem az igazságra ébredtek fel, hanem a kábító világuralmi ideológia hazugságától különböző, másfajta hazugságra. A két kísértés, és a hozzájuk tartozó ideológia: a világuralom, és a hamis messiás, látszólag egymással szemben állnak, azonban egyik sem az igazság. Az Igazság: maga Jézus Krisztus Urunk. Jézus Krisztus Urunk elszenvedte a hármas kísértést, hogy erőt adjon nekünk a kísértések elleni küzdelemben. Erőt ad nekünk Jézus a kenyér kísértésében: hogy ne keressünk testünknek hamis, bűn általi felüdülést, hanem legyen életünk középpontjában az Élet Kenyere: maga Jézus Krisztus. Az a felüdülés, amit az Élet Kenyere ad, nem a bűnre, hanem a tisztaságra vezet, a tiszta élet boldogsága lesz osztályrészünk az Élet Kenyere által, Krisztussal misztikusan egyesülve. A világuralom hitelesen az az uralom, amelyet Krisztusnak ad a mennyei Atya. Ez azonban nem egyszerűen világuralom, hanem mérhetetlenül több annál: a Teremtés feletti uralom. Azáltal van Krisztusnak a Teremtés feletti uralma, hogy Őbenne teremtett mindent a mennyei Atya. Mi is, mint Isten teremtményei, benne vagyunk ebben az uralomban. Krisztussal egyesült életet élve részt is kaphatunk ebből az uralomból, mint királyi papság. Gondoljunk abba bele, hogy Isten, amikor az embert megteremtette, így szólt hozzá: „Töltsétek be a földet, hajtsátok azt uralmatok alá!” Ez azonban még a bűnbeesés előtt volt, a kegyelem állapotában. Krisztus megváltói műve által azonban helyreállt a kegyelem. Az ember tehát Krisztus által hitelesen részesülhet a világuralomban, ahogyan Isten eredetileg elgondolta az ember teremtésekor. Az Igaz Messiás, a mi Urunk Jézus Krisztus visszaállítja a Teremtés eredeti rendjét: az ember számára újra megnyitja a kegyelmet, amit a bűn által az ember elveszített. A kísértések azért veszélyesek, és azért annyira élesek, mert legmélyebb rétegükben olyan mozzanatokat tartalmaznak, amelyeknek az ember részese lehetne az Isten elgondolása szerint is: a kenyér, a világuralom, és az Istennel való személyes kapcsolat (amit a Messiás hozott el, és állított helyre, ezért ezt az elemi vágyat célozza a messiás-kísértés): az ember elemi vágyai, melyek az Istentől vannak. Az ember elemi vágyai, mint a test Isten szerinti táplálása a föld javaival, az Isten szerinti uralkodás a világon, és az Istennel való személyes, egészen bensőséges kapcsolat: Isten szerint van: így vagyunk megteremtve. Azonban ezt a gonosz lélek eltorzítva le akarja rontani, hogy ezen elemi vágyak révén őhozzá, a gonoszhoz kapcsolódjunk, ne pedig az Istenhez. Azért szenvedte el Jézus Krisztus Urunk a három kísértést, mely három legelemibb vágyában célozza meg az embert, hogy ebben a küzdelemben is velünk legyen. Az Úr Jézus Krisztus ebben a küzdelemben is erőt akar adni nekünk, velünk van megkísértettségünk óráján is, hogy erőt adjon nekünk az ellenálláshoz, hogy ellentmondva a kísértő gonosz léleknek, megerősödve kerüljünk ki ebből a küzdelemből.  

Zámbó Károly atya

A fa és gyümölcse

A vasárnapi evangéliumban Jézus Krisztus Urunk kijelenti: „nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz.” „Minden fát a gyümölcséről lehet felismerni.” (Lk 6, 39-45) A Krisztusban élő ember élete meghozza a jó gyümölcsöket. Ezek a jó gyümölcsök az erények. Az erények gyakorlása bearanyozza az életet. Aki valóban Krisztusban él, az szükségszerűen az erények gyakorlásában fog bővelkedni. Ugyanakkor, ha valaki nem bővelkedik az erények gyakorlásában, akkor bizonyosan nem él Krisztusban. Ma rostálás van a világban. A Krisztusi élet egyre inkább elválik attól az élettől, amely nem Krisztusban él. Nincs a kettő között középút, ahogyan az üdvösség és a kárhozat között sincs középút. Talán éppen azért engedte meg az Isten, hogy a bűn így eluralkodjék a világon, hogy ez a rostálás megtörténhessen. Talán azért engedte az Isten, hogy a bűn ilyen kendőzetlenül megmutatkozzék, hogy ezzel megkönnyítse számunkra a jó választását, és a rossz elvetését. Azt azonban világosan látni kell, hogy Isten sohasem akarja a rosszat. A rossz az mindig az Istentől elszakadt szabad akarat következménye. A rossz az mindig az Istentől való elszakadástól van. Az Istenhez való kapcsolódásból csak jó származhat. Az Istenhez való kapcsolódás az imádságban történik, az imádságból ezért csak jó származhat. Adja meg nekünk a mindenható Isten, hogy imádságunk által növekedjünk a jóban, és életünk meghozza a jó gyümölcsöket. 

Zámbó Károly atya

Krisztus tanítása a szeretetről

Az örökkévaló Szentháromság egy Isten szeretete önzetlen szeretet. Azért lehet önzetlen, mert Isten három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ez a szeretet valóban örök. Nem csak azért örök, mert nincs vége, hanem azért is, mert nincs kezdete sem. A Három Személy végtelen intenzitású szeretettel szereti egymást, örökké. Azért tökéletesen önzetlen Isten szeretete, mert magában Istenben örök szeretet van. A világot és benne az embert, és a tisztán szellemi lények világát, Isten nem azért teremtette, mintha bármilyen fogyatkozást szenvedett volna a szeretetben. Ugyanakkor szereti az Isten a teremtményeit… Isten a teremtményeit nem szeretheti alacsonyabb rendű szeretettel az Őbenne lévő szeretetnél. Ezért a teremtett világot a Fiúban teremtette a mennyei Atya. Így a Mennyei Atya a teremtményeit ugyanazzal a szeretettel szereti, mint a Fiút. Ez azt jelenti, hogy teremtettségünk által benne vagyunk a Fiúban. Így közelíthetjük meg leginkább értő módon a vasárnapi evangéliumot, amelyben Jézus Krisztus Urunk a szeretetről tanít. (Lk 6, 27-38) A szeretet legyen teljesen önzetlen, és terjedjen ki az ellenségre is… Mindszenty József bíboros emlékiratainak elején hangsúlyozza, hogy ellenségeinek megbocsátott. A Mindszenty bíborost elítélő kommunista vérbíró halála előtt megtért, és elnyerte a bűnbocsánatot. (Erről Kerényi Lajos atya számolt be – könyvében is.) Lehet, hogy éppen Mindszenty bíboros imádsága által jöhetett létre ez a megtérés, hiszen Mindszenty imádkozott üldözőiért. Mindszenty bíboros az önzetlen szeretet hiteles tanúságtevője volt, hiteles életén átragyog Krisztus tanítása a szeretetről.     

Zámbó Károly atya

Kép: A "Devictus Vincit" (Legyőzetve győz) feliratú Krisztus kép - melyet Mindszenty bíboros mindig magánál tartott. Fogságában ez szolgált oltárképül szentmiséi alatt.

Krisztus igazsága

Krisztus igazsága az egyetlen igazság. Ez az Igazság mindent magába foglal, mert maga Krisztus ez az Igazság. Így érthető, amit Jézus Krisztus Urunk tanít a boldogságokról… (Lk 6, 17. 20-26) „Boldogok a szegények, mert övék az Isten országa.” A szegénység itt mit jelent? Talán éppen azt, hogy valaki nem tud a világ hiú dicsőségével betöltekezni. Nem azért nem tud, mert nem lenne rá képes, hanem talán éppen azért, mert lelki szemeivel az örök beteljesedés világának, a mennyországnak az igazságát látja. Az ilyen ember életét a valódi igazsághoz igazítja. Persze, az is hozzátartozik ehhez, hogy világ viszonyait kihasználók, a hiúság és szemérmetlenség farvizén evezők, az érvényesülés terén felülmúlják az igazsághoz ragaszkodó igaz embert. Éppen ezért az igaz emberben talán felmerül a kétely: érdemes volt az igazsághoz ragaszkodni? Nem kellett volna kompromisszumokkal és megalkuvásokkal érvényesülni? Nem lehetett volna akkor többet elérni? „Balekként szerencsétlenkedtem, míg a szemfüles hiénák lesöpörtek.” Jézus a kételynek ebben az órájában mondja a meg nem alkuvó, de éppen ezért kevésbé érvényesült igaznak: Nem vagy balek. Te csináltad jól, mert nem csak ennek a múlandó életnek a pillanatnyi érdekét nézted, hanem az örökkévalóság távlatai felé tekintettél, ezért nem léptél kompromisszumra az erkölcs elárulóival… Ezt mondja lényegében Jézus, amikor azt mondja a szegényeknek: övék az Isten országa. Így kell értelmezni a boldogságokat. Akik Krisztusért szenvednek, az Igazságra éheznek, bővelkedni fognak a mennyek országában. Itt is a szeretetnek, és az igazságnak az éhsége jelenik meg, amely a boldog örökkévalóságban beteljesül. A sírás nevetésre fordul, a Krisztusért, az igazságért való üldözés a megdicsőülés útja és eszköze… Akik viszont a világi megtiszteltetésekben bővelkednek, azokra jajt mond az Üdvözítő. Akik most jóllaknak, majd éhezni fognak, akik most gazdagok, majd szegények lesznek, akik most nevetnek, majd sírni fognak. Akik most hízelegtetnek maguknak, azoknak is jaj, mivel az ősök a hamis próféták előtt tisztelegtek… Az igazság itt nem a szeretetet rontja le, hanem a szeretet megtagadását, a hamisság előtt meghódoló becsvágyó, nagyratörő hamis dicsőséget. Az igaz dicsőség az Isten dicsősége… Ezt hozta el Krisztus, mint a mennyei Atya legtökéletesebb dicsőítője. Krisztus dicsőítésébe kell bekapcsolódnunk, mivel maga Krisztus be akar vonni minket ebbe az örök dicsőítésbe.       

Zámbó Károly atya

Evezz a mélyre!

Az évközi 5. vasárnap evangéliuma a csodálatos halfogás történetét állítja elénk. (Lk 5, 1-11) A Genezáret tavánál történt: Simon a bárkájában tisztította a hálót, miután egész éjjel nem fogott semmit. Jézus odalép hozzá, és felszólítja: „Evezz a mélyre!” Vonakodva bár, de Simon bemegy a tó mélyére, és megtörténik a csoda: a háló szakadásig megtelik halakkal. Simon - akinek később Jézus a Péter nevet adja -, ismerte a víz törvényét, ezért tudta felfogni a csodát. Tudta, hogy mi lehetséges egy egész éjszakai eredménytelen halászat után… ezért megrendült a csoda láttán, Jézus hatalmától. Ahhoz, hogy Péter megrendüljön Jézus hatalmától, és leboruljon Jézus előtt, kellett egy előzetes tudás, és egy szakmának a mély ismerete. „Evezz a mélyre!” A mai ember életéből nagyon sok esetben hiányzik a mélység. Ha Simon nem evez a mély víz fölé, nem tapasztalja meg Jézus hatalmát… Ma nagyon sokan nem hajlandók a saját életük vizén mélyre evezni. Felületesen élnek, és a gondolkodásuk is felületes. A felületes gondolkodású embert könnyű megtéveszteni, mert gondolkodásának mélysége nem ér le az igazságig, sem pedig nem ér fel a szélesebb horizontú távlatokig. Simon egyszerű halász volt. Ugyanakkor gondolkodásában és hitében mégis volt mélység. Félte az Istent: ezért tudta felismerni Krisztus isteni hatalmát, és amikor felismerte, félelem fogta el. Azonban Krisztus bátorította: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel!” Simon ezután mindent otthagyva követte Jézust. Nekünk is újra és újra bele kell tekintenünk életünk mélységébe, ahol a Teremtő Isten szeretetével találkozunk. Életünk mélyére tekintve talán megrendülünk, de mégis: így lesz szívünk, bátorságunk és fogékony értelmünk a mi Urunk Jézus Krisztus követésére.  

Zámbó Károly atya

Jézus Krisztus Urunk a világ világossága

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe az idén vasárnapra esik. Ezért ezt az ünnepet most talán még teljesebben tudjuk átélni és megünnepelni, mint az előző években. Azt ünnepeljük ezen a napon, hogy a gyermek Jézust Mária és József elvitték Jeruzsálembe a templomba, hogy Mózes törvénye szerint bemutassák az Úrnak. Erről szól az ünnep evangéliuma. (Lk 2, 22-40) Ugyanakkor az evangélium és az ünnepi szertartás szövegei azt a tartalmat erősítik, amely a Karácsony ünnepének tartalma: a Messiás a világ világossága, a világba jött. Az agg Simeon és Anna próféta asszony nagy örömmel és mély meghatottsággal üdvözölték Jézust. Simeon azt a kinyilatkoztatást kapta a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg az Úr fölkentjét, a Messiást saját szemével nem látja. Most pedig a karjába vehette a gyermek Jézust, és gyönyörű énekkel magasztalta Istent a Szentlélek indítására: „Bocsásd el most, Uram szolgádat, szavaid szerint békességben, hiszen már meglátták szemeim, akit küldtél, az Üdvözítőt. Őt adtad számunkra csodájára minden népnek, hogy fényeskedjék az egész világnak, mint választott néped dicsősége.” Simeon éneke az egész világ Üdvözítőjeként mutatja be a Messiást. A Messiás érkezése világosságot hozott a világnak, mert ő maga a világ világossága. Ilyen értelemben Urunk bemutatásának ünnepe Karácsony ünnepéhez kapcsolódik. Ezért ezen a napon tartjuk templomainkban a gyertyák megszentelésének szertartását. Ilyenkor gyertyákat adunk mindenkinek a kezébe, akik ezen a szertartáson részt vesznek. Az égő gyertya, melyet a hívek kezükben tartanak, miközben a pap megszenteli azokat, azt a szándékot jelképezi, hogy a világ világossága legyen jelen az életünkben, és járja át a lelkünket.  

Zámbó Károly atya

Fotó: Papp Tamás

Az Írás beteljesedése

Jézus Krisztus Urunk elment Názáretben a zsinagógába. Izajás próféta könyvéből olvasott. Erről szól az évközi 3. vasárnap evangéliuma. (Lk 1, 1-4; 4. 14-21) Ez a vasárnap egyúttal Isten Igéjének a vasárnapja. Jézus pedig Isten Igéjét olvassa. Ezt a részt olvasta Izajás könyvéből: „Az Úr lelke van rajtam. Fölkent engem, és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Ezeknek a szavaknak a felolvasása után pedig kijelentette: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.” Jézus eszerint bejelentette az Írás beteljesedését. Isten Igéje őbenne, Jézusban teljesedik be, mert ő maga Isten Igéje. Jézus az Isten örök Igéje, az Egyszülött Fiú, aki az Atyától öröktől fogva születik. Krisztusban maga Isten jött el hozzánk emberekhez azáltal, hogy az Isten örök Igéje megtestesült és emberré lett. Ez jelent örömet, reménységet minden embernek, különösen az elesett, kiszolgáltatott embereknek. A bűn által mindannyian elesettek vagyunk. A bűn következménye a halál, életünk esendősége ránk nehezedik. Jézus Krisztus ezért számunkra is reményt jelent: a szabadulás reményét. Szabadulást jelent Jézus Krisztus Urunk a bűn uralma alól, és egy olyan új ország kezdetét, amelyben teljes dicsőségében érvényesül a mindenható Isten akarata és uralkodása. Isten uralkodása elsősorban mindenek előtt a szeretet: Isten örök szeretete. Ezt hozta el Jézus, amikor a Szentlelket adta tanítványainak és nekünk is. Életünk fő feladata, hogy növekedjünk Isten szeretetében a Szentlélek által.     

Zámbó Károly atya

Fotó: Papp Tamás

Jézus Krisztus Urunk első csodája

A kánai menyegző

A mi Urunk Jézus Krisztus megkezdi tanítói működését, és működésének elején káprázatos csodát tesz: a vizet borrá változtatja a kánai menyegzőn. (Jn 2, 1-11) Isteni erő, és isteni élet mutatkozik meg ebben a csodában. Jézus Krisztus Urunk ezzel a tettével is bizonyítja, amit Szűz Máriának mondott Gábriel arkangyal: Istennek semmi sem lehetetlen. Ennél a csodánál is megfigyelhetjük, hogy Jézus Krisztus Urunk mennyire másként tett csodákat, mint a próféták. Vegyük példaként Illést. Amikor Illés találkozott az özvegyasszonnyal, aki fiával az utolsó lángost akarta a maréknyi lisztből megsütni, mielőtt éhen halnak… és a próféta Isten szavát követve felszólította az özvegyet, hogy előbb neki adjon enni. Megtette ezt az özvegyasszony, és volt elég kenyere, és olaja bőségesen az egész családnak. Ezután az esemény után nem sokkal azonban, az özvegyasszony fia megbetegedett és meghalt. Illés az Úrhoz fohászkodott, és imájának a hatására visszatért az élet a fiúba. (I. Kir 17, 8-24) Illés első csodájánál, Illés követte az Úr szavát, és ezért lett a csoda… majd a második csodánál az Úr követte Illés szavát, elfogadta kérését, meghallgatta imáját. Miért hoztam példaként Illést? Mert ebből is látszik, hogy Jézus mennyire másként tett csodát. Jézus Krisztus Urunk mintegy akarati aktusként, akár szavak nélkül, egy pillanat alatt változtatta át a vizet borrá. Az az isteni erő, amely Illés szavára, imájára megnyilvánult, az Jézusnál mintegy belül van. Jézusnak az isteni erő belülről jön, nem kívülről. Illés hallja Isten szavát, annak engedelmeskedik, vagy éppen Isten hallgat Illés szavára, de Illés „csak” tanúja a csodának. Jézus Krisztus Urunk viszont maga teszi a csodát. Jézus nem tanú, hanem cselekvő. Ugyanakkor jelzi ez a csoda Krisztus küldetését: a megváltást. Itt a vízből lett bor, látható és érzékelhető módon, az utolsó vacsorán pedig a borból lett vér: Krisztus vére, melyet értünk kiontott… de ezt érzékelni nem lehet: ezt már hittel kell követni. Vízből bor, borból vér… Az egyiptomi kivonulás sötét éjszakája is eszünkbe juthat. A húsvéti bárány vére, melyet házaik szemöldökfájára kentek Izrael fiai, megmentette elsőszülötteiket a haláltól…  az igazi húsvéti bárány Jézus Krisztus Urunk, az ő vére pedig minden embert megmenthet az örök haláltól, lelke kárhozatától… és ezt jelzi ez a bor. Mit tudhattak, mit érthettek mindebből a kánai menyegző résztvevői? Akkor bizonyára nem sokat… De talán ott és akkor nem is kellett sokat érteni, gondolkodni, értelmezni… Akkor a résztvevők, a násznép, köztük Jézus, édesanyjával, Máriával és Jézus tanítványai, akik már akkor ott voltak… örültek a menyegzőnek, örültek annak, hogy az élet tovább megy – hiszen az ifjú párt Isten bizonyára megáldja új élettel: gyermekkel… mindennek örültek, és itták a finom bort. Hogy ez az esemény mit jelent, és mit jelez előre, később értették csak meg: Pünkösd után, amikor eltöltötte őket a Szentlélek.    

Zámbó Károly atya

Jézus Krisztus Urunk megkeresztelkedik

Jézus Krisztus Urunk megkeresztelkedésének vasárnapján az evangéliumot Szent Lukács könyvéből olvassuk. (Lk 3, 15-16. 21-22) Azzal kezdődik az evangéliumi szakasz, hogy a nép feszülten várakozott. Várakozott a nép a Messiásra. A Messiás várása, sőt feszült várása benne volt a levegőben. Keresztelő Szent János tevékenysége ezt a várakozást felfokozta. János prófétaként lépett fel egy olyan korszakban, amikor már történelmi időben mérték a próféták korát. János közeli időben, sőt a jelenben beszélt a Messiásról. Ezeknek a körülményeknek az együttes hatása lehet a magyarázat arra, hogy sokan voltak, akik Keresztelő Jánost gondolták a Messiásnak. Ezért János kiemelten hangsúlyozta, hogy nem ő a Messiás. Azzal, hogy János azt mondja önmagáról, hogy ő a saruszíját sem méltó megoldani a Messiásnak, ezzel azt fejezi ki, hogy áthatolhatatlan különbség van közte és a Messiás között. De mi lehet ez az áthatolhatatlan különbség? Egy próféta, különösen egy olyan szikár, kemény életet élő, szigorú próféta, mint Keresztelő Szent János, nem volt a rangok, az emberi rangok és titulusok megszállottja. Az emberi adottságokat is a helyükön kezelte, nem értékelte túl őket, hiszen ezek Isten adományai az emberek szolgálatára - ezt János prófétaként a legjobban tudta. Az, hogy Keresztelő János így beszél a Messiásról, azzal olyan különbséget érzékeltet, amely nem mérhető semmilyen evilági mércével. János, aki a királynak is szemébe vágta az igazságot, azzal, hogy azt mondja a Messiásról, hogy a saruszíját sem méltó megoldani, azt mondja lényegében, hogy a Messiás mérhetetlenül nagyobb, mint bármely evilági uralkodó… A Messiás nem egyszerű ember, nem csak egy nagy ember, hanem az Istentől jön! Az Isten örök valóságából jön a Messiás. Az, hogy a Messiás az Isten örökkévaló valóságából jön, aki részese ennek az örökkévaló valóságnak, ha nagyon mélyen belegondolunk, nem mond ellent az Ószövetségnek, és a prófétai igehirdetésnek. A próféták igehirdetésének a középpontjában a Messiás eljövetele állt, az erre való történelmi előkészülettel együtt. De a próféták az Isten emberei voltak, akik akkor is Istenről beszéltek, amikor a Messiás eljövetelét hirdették. Azt, hogy Keresztelő János volt a legnagyobb próféta, azért mondhatjuk, mert ő volt az, aki közvetlenül rámutatott Jézusra, mint Isten bárányára. A mennyei Atya szózata hangzott Jézus megkeresztelkedése után: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” Ez is arra utal, hogy Jézus, mint az örök Fiú, öröktől fogva volt a mennyei Atyánál. Az Isten örök szeretete jött el közénk Krisztusban. Ez az örök szeretet a mennyei Atya és a Fiú örök szeretete a Szentlélekben. Ezért a Szentlélek szállt le Jézusra, és úgy hangzott az Atya szózata. Krisztus a Jordánban megkeresztelkedett, és kinyilvánult az ő belső élete az Isten örök szeretetében. 

Zámbó Károly atya

Örömmel csatlakozzunk az angyalok énekéhez

Karácsonykor az éjféli Szentmise evangéliuma mondja el Jézus születésének legszűkebb értelemben vett történetét. (Lk 2, 1-14) Jézus születése az Augustus császár által elrendelt népszámlálás miatt történt Betlehemben. Názáretből Betlehembe kellett utazniuk, mivel József onnan származott, mivel Dávid király családjába tartozott. Betlehem tehát Dávid városa volt. Itt azonban nem kaptak szállást, ezért egy barlang-istállóban kellett Máriának megszülni a gyermekét, Jézust. A megszületett Jézust, a világ Megváltóját, a mennyei Atya örök egyszülött fiát igen szegényes körülmények vették körül születésekor, és azt követően is… de mégis szeretet vette körül. Ez nagyon fontos tanulság. Legfontosabb a szeretet. Minden mást lehet pótolni, de a szeretetet nem lehet pótolni. Sokan azért nem vállalnak gyermeket, mert úgy érzik, nem tudják biztosítani a megfelelő körülményeket. Sokan már ezért eleve nem is alapítanak családot. Másoknál meg nagy gazdagság van, de nincs szeretet… Sokkal nagyobb baj, ha a szeretet hiányzik. Sokan hajszolják ma az anyagi javakat, de kihűlt lelkükben a szeretet. Őfeléjük nagy mondanivalója van a karácsonyi születés-történetnek. Jézus szegénységben, de szeretetben született… Jézust születésekor körülvette a természet. Barlangban született, amely istálló is volt, állatok közelében jött a világra, de ugyanakkor a sokak által lenézett pásztorok tudtak Jézus születéséről. Az angyal mondta el nekik, hogy a Messiás megszületett. A pásztorok hallgattak az angyal szavára. Ehhez alázat kellett… Meghallani, és elfogadni amit mond az angyal... Ehhez ugyanakkor kellett egy műveltség is, egy lelki intelligencia is… enélkül hiába mondta volna el az angyal, hogy a Messiás megszületett… Ugyanakkor az angyalok kórusa elkezdett énekelni: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek…” Ezt az éneket énekeljük minden ünnepi Szentmisében, vasárnapokon is, az adventi és a nagyböjti időszakokat kivéve. „Dicsőség a magasságban Istennek…” Ez az ének az angyalok éneke, amit most karácsonykor újra énekelhetünk. Ilyen módon a megtestesülés misztériuma, ilyen módon is, átjárja egész egyházi évünket, minden ünnepi Szentmisében. Örömmel csatlakozzunk az angyalok énekéhez ezen a szent ünnepen, ebben az egész ünnepi időszakban. Legyen végre valóság az angyalok éneke: legyen Dicsőség az Istennek, és békesség a jóakaratú embereknek… Milyen aktuális ez a kívánság most 2024 karácsonyán, amikor annyi istentelenség, és annyi szörnyű háború van a világban. Azt kívánhatjuk az idei karácsonykor, és azért kell imádkoznunk, hogy legyen a mindenható Isten valóban megdicsőítve, és a háborús fegyverek végre hallgassanak el. Kérjük Istent, aki karácsonykor emberré lett értünk, hogy a sok ártatlan ember szörnyű szenvedését okozó vérontás végre érjen véget, és legyen békesség a világon. 

Zámbó Károly atya

A találkozás öröme

Gondolatok Advent IV. vasárnapjára

Advent VI. vasárnapjának evangéliuma beszámol arról, hogy két asszony találkozik: Erzsébet és Szűz Mária. (Lk 1, 39-45) Azonban ez a találkozás nem csak a két asszony között jött létre, hanem a szívük alatt hordozott két magzat között is. Sőt azt sem túlzás mondani, hogy elsősorban a két magzat találkozása volt a jelentős. Erzsébet onnan tudja, hogy „Urának anyja” jött hozzá, hogy örvendezve felujjongott méhében a magzat. Ezáltal a felujjongás által közölte a magzat Keresztelő János, hogy a Megváltó érkezett hozzájuk édesanyja méhében. János már magzatként is prófétált. Ebből is látszik, hogy milyen fontos, lényeges a magzati életkor. Már a magzat is tehet fontos közléseket.  Tanúságot tehet már a magzat is örömről, bánatról, részt vehet már a magzat is az életben. Közléseket tesz a magzat édesanyja felé, elsősorban az élet szeretetéről. Éppen ezért tesz közlést a magzat a teremtő Isten szeretetéről is. A hitetlenséget később tanulják az emberek. A magzat még annyit megőrzött a paradicsomi állapotból, hogy az Isten teremtő akaratából való létezés épp olyan természetes számára, mint édesanyja szerető közege az anyaméhben. Erre a természetes tapasztalatra kell épülnie a hit átadásának, amint a gyermek értelmileg elkezd cseperedni… Keresztelő János esetében ez a természetes Isten-tapasztalat összeadódott azzal a természetfeletti tapasztalattal, amit János prófétai karizmája révén már magzatként is megélt, hogy a Megváltó közeledik hozzá, szintén magzatként, édesanyja méhében. Keresztelő János ebben a tapasztalatban élt, ebben növekedett értelme, ezért amikor harminc évesen elkezdte prófétai működését, és Jézus közeledett felé, ugyanezzel a képességével ismerte fel azonnal. Felismerte János azonnal, hogy Jézus a Messiás, hogy Jézus a Krisztus. Ezért kell tisztelnünk a természet rendjét. A természetfeletti tapasztalat, és természetfeletti érzék a természetesre épül. Azonban Jézusnál is és Keresztelő Jánosnál is, a kettő… egybe esett(?); Lehet ezt mondani…? Mindenesetre kettőjüknél, tehát Jézusnál és Jánosnál a természetes és természetfeletti tapasztalat és érzék egészen más viszonyban volt egymáshoz, mint a legtöbb embernél… Jézusnak magzatkorától kezdve az volt természetes és egyúttal természetfeletti tapasztalata, hogy ő a mennyei Atya fia, aki mint ilyen mindig volt… Jánosnak pedig az volt magzati korától a természetes és természetfeletti tapasztalata, hogy ő a Megváltó előhírnöke, aki rámutat Jézusra, mint Isten bárányára. A természetes és természetfeletti élet nem áll egymással ellentétben, mert mind a kettő ugyanannak az Istennek az alkotása. Éppen ezért mi is felismerhetjük Jézus Krisztus Urunkat a kenyér és bor színe alatt. Ismerjük is fel, és fogadjuk szívünkbe tisztelettel. Ebben segítsen minket Szűz Mária, égi édesanyánk, aki vállalta azt az áldozatot, hogy áldott állapotban Erzsébethez menjen, hogy ez a találkozás létrejöjjön két édesanya és két magzat között. Segítsen minket éppen ezért Erzsébet is, aki figyelt magzata szavára, és értette amit magzata felujjongása által mondott. Végül segítsen minket Keresztelő Szent János Isten legnagyobb prófétája, aki már magzatként is tanúságot tett Krisztusról, örök érvényű tanúságot.

Zámbó Károly atya

Prófétai parancsok és tanítás Keresztelő Szent Jánostól

Gondolatok Advent III. vasárnapjára

Keresztelő Szent János parancsol és tanít Advent III. vasárnapjának evangéliumában. (Lk 3, 10-18) Különböző társadalmi osztályokba tartozó emberek kérdezik Jánostól, hogy mit csináljanak. Világosan elkülönül három kérdező csoport: a „nép”, vámosok, katonák. „Mit tegyünk” – hangzik a kérdés. A válasz sokkal inkább parancs, mint egyszerű válasz. A népnek: „Legyetek jótékonyak!” A vámosoknak: „Legyetek méltányosok!” A katonáknak: „Ne legyetek zsarnokok, és legyetek zsoldotokkal elégedettek!” A három válasz – vagy sokkal inkább parancs, felvázolja a világ optimális rendjét. De ez az optimális rend a megváltásra szoruló bűnös világra vonatkozik. Hiszen ha nem lett volna bűnbeesés, nem kellene jótékonykodni, mert nem volna szükséget szenvedés. Az Isten által eredetileg teremtett világban az ember nem élt volna át éhínséget, ezért jótékony segítségre sem lenne szükség. Ha nem lett volna bűnbeesés, méltányosságra sem lenne szükség, hiszen a világ javai a legteljesebb igazságosságban állnának az emberek rendelkezésre, márpedig a méltányosság valamiképpen az egyenlőtlenség orvoslására, kiegyenlítésére hivatott, az Isten által eredetileg teremtett világban ezért nem lenne rá szükség. Az Isten által eredetileg teremtett világban katonákra sem lenne szükség, hiszen ha nem lett volna bűnbeesés, nem lettek volna háborús konfliktusok, sem egyéb villongások, ezért hadseregekre sem lenne szükség, hiszen a legteljesebb béke lenne mindenhol… János válaszai tehát olyan válaszok, ha nem inkább parancsok, amelyek a bűnbe esett ember megváltásra szoruló világa számára adnak egy optimális fejlődési irányt. Keresztelő Szent János tehát minden szempontból a Megváltó előhírnöke volt. A megváltás befogadásához ugyanis el kell hogy érjen az emberi közösség egy alapvető szintet, hogy a bűnös élet kaotikusságából ki tudjon emelkedni, és ezáltal fogékonnyá váljék a megváltás kegyelmeinek befogadására. Ez volt a prófétaság hivatása: történelmi léptékben is, és az egyéni ember lelkében is, segíteni emelni az ember erkölcsét, és Isten-keresését olyan szintre, hogy amikor a Messiás eljön, tudják hallgatni, és el tudják fogadni… Ebben volt János időben az utolsó, a legnagyobb, éppen ezért voltak akik őt gondolták a Messiásnak. Ezért János tisztázza: ő csak vízzel keresztel, de aki eljön, annak még a saruszíját sem méltó megoldani, a Messiás majd tűzzel és Szentlélekkel keresztel. Ezzel Keresztelő János azt közölte, hogy a Messiással valami egészen új kezdődik. Ő közötte, és a Messiás között kifejezhetetlen különbség van. Az evangélista nem a Messiás szót, hanem a „Krisztus” szót használja, ami fölkentet jelent. János tehát jelzi azt, hogy olyan különbség van közte és Krisztus között, ami semmilyen addig ismert mértékkel nem fejezhető ki. János az Isten prófétája, Krisztus pedig valóságos Isten. 

Zámbó Károly atya

A prófétai szó ereje

Gondolatok Advent II. vasárnapjára

Advent II. vasárnapján az evangélium azzal kezdődik, hogy az evangélista pontosan meghatározza Keresztelő János fellépésének idejét. (Lk 3, 1-6) Felsorolja azokat a történetileg ismert személyeket, akik akkor uralkodtak, és ezzel megmondja, hogy pontosan mikor intézte az Isten a szózatot Jánoshoz, amely szózat után János megkezdte prófétai tevékenységét. A múlt vasárnapi evangéliumban Jézus a végidőt nem így határozza meg, hanem olyan jeleket mond, amely alapján minden korok emberéhez szól a sürgető felhívás, hogy álljanak készen az Istennel való találkozásra. Itt azonban pontos meghatározásról van szó: megtörtént esemény; János megkezdte prófétai küldetését. „Készítsétek az Úr útját… ami görbe váljék egyenessé…, a göröngyös legyen sima úttá; hegyeket hordjanak el, völgyeket töltsenek fel…” Mit jelent mindez? Az ember szívéből kell azokat az akadályokat elhárítani, amelyek megakadályozzák, hogy valaki meghallja Isten Igéjét, és aszerint éljen. Ezek a hegyek és halmok az ember szívében vannak. A bűn, a gőg, a hiúság emelte ezeket. A lustaság táplálja, az önhittség növeszti ezeket az akadályokat, amik miatt Isten nem tud sokak életébe belépni… Mindezek gyökerében pedig ott a hitetlenség, mint korunk (és minden kor) legveszedelmesebb lelki betegsége. Amikor elimádkozzuk a Hitvallást, vajon megkérdeztük-e magunktól: tényleg hiszem? Hogyan kell érteni, hogy „minden ember meglátja Isten üdvösségét”? Akik lelkében végbement ezeknek az akadályoknak az elhárítása… akiknek hitük megerősödött, akik a bűn útja helyett a megtérés útját járják, akik gőg helyett az alázat útját járják, akik hiúság helyett az egyszerűség útját tudják járni, azok lelkükben megtapasztalják Jézus Krisztus belépését az életükbe, és lelkükben megélik, hogy az üdvösségre vannak meghívva Krisztus által. Magában Krisztusban van az üdvösség… Azonban maga Krisztus kérdezi, hogy talál-e hitet a földön az Emberfia, amikor eljön… Erősíteni kell hitünket, imádkozni kell hitünk erősödéséért. Ebben segítsen minket Isten kiváló prófétájának, Keresztelő Szent Jánosnak a példája és az igehirdetése. 

Zámbó Károly atya

Jelek lesznek a napban…

Gondolatok Advent I. vasárnapjára

Jézus Krisztus Urunk figyelmeztet a végidő közeledtére. (Lk 21,25-28. 34-36) Ugyanakkor látnunk kell, hogy nem az a célja az Üdvözítőnek, hogy megmondja, hogy mikor következik be az evilági történelem lezárulása. Az sem célja Jézusnak, hogy az utolsó idők eseményeiről információkat adjon, hogy leírja, hogy konkrétan milyen események fognak történni. Annak, hogy Jézus mégis beszél a végidőről, egyetlen oka van: hogy figyelmeztesse tanítványait és minket is akik ma élünk és minden korok hívőit: hogy legyenek készen. Készen állni az Istennel való találkozásra; készen állni az Emberfia eljövetelére: ez Jézus célja, ezért beszél a végidőről. Annak, hogy készen álljunk a végső számadásra egyetlen módja van: az imádság. Az imádság az a méltó állapot, amellyel Isten érkezésére válaszolnunk kell. Ma hit-válság van. A hit van válságban az Egyházban is, a világon is. A helytelen hit egyenes következménye a helytelen erkölcs. Ezért kell imádkozni a tiszta és erős hitért. A rózsafűzér első titka: Jézus aki hitünket növelje… nem véletlenül. A mai keresztények sok esetben elfelejtenek a hit növekedéséért, erejéért, és tisztaságáért imádkozni. Sokszor imádkozunk evilági dolgainkért, gondjainkért. Ez teljesen érthető: hiszen evilági gondjaink ránk kiáltanak… gyenge hitünk azonban nem kiált ránk… Mégis: fel kell szítanunk magunkban hitünk szikráját. A Szentlélek fuvallata kell hogy táplálja lelkünkben a lángot. A helyes hit tud minket helyes reményre és helyes szeretetre vezetni. Adventben nyerjünk új lendületet azért imádkozni, hogy az igaz hitben növekedve erősödjék reményünk, és tökéletesedjék szeretetünk.    

Zámbó Károly atya