Csepeli betlehemes

A Csepeli Hagyományóvóhely december 24-én délután betlehemes játékot adott elő.
Kérésünkre Szalai Rita beszélt a betlehemes csepeli történetéről, a helyi szokások felelevenítéséről.

- Bevezetőül Tar Mihályról, a Csepeli Hagyomány Óvóhely vezetőjéről néhány szót: Luka falujában született, amelynek akkor még élénk és élő népdalos hagyományai voltak: szülőfalujában az anyatejjel szívta magába a népzenét. A Sárospataki és sátoraljaújhelyi iskolai évek után a fővárosba került fiatal népművelőként, de szülőfalujától nem szakadt el. Édesanyja a mai napig is ott él. A gyerekkorában otthon megtanultak mellett, később tudatosan is gyűjtött a környékbeli falvakban népdalokat. A gazdag zenei hagyományok egy szeletét, gondos, tudományos szempontú válogatás után gyűjteményes kötetbe rendezte a gyermekvilág dalaitól kezdve a mulatós, katonai és szerelmi dalokon át a szent, templomi énekekig. "A lukai bíró kapujába..." címmel 2006-ban megjelent kötetéért és „Angyalok, pásztorok” című betlehemes könyvéért szülőfaluja díszpolgárává választották.
Érdeklődésében különösen előkelő helyet foglaltak el mindig is a szakrális népénekek, az egyházi ünnepekhez kötődő szokások, dalok, játékok. A Rákóczi-kert fiatal igazgatójaként hagyományőrző népdalcsoportot hozott létre, itt Csepelen egyszerre többet is, mert a művelődési házában működő nyugdíjasklub tagjait is arra biztatta, hogy elevenítsék föl a gyerekkorukban hallott szokásokat, népdalokat.
1994-ben egy ilyen beszélgetés alkalmával említette meg neki Szarka József, aki itt Csepelen született, hogy ő még a 40-es években, sőt még az 50-es évek elején is, gyerek illetve kiskamasz korában, házról-házra járt a többi hasonló korú fiúval, egy csepeli betlehemes játékkal.
Még emlékezett a szövegére is. Leült Mihály mikrofonja elé, és fölvették a betlehemest. Elmondta, hogy akkor még sok betlehemező csoport járt Csepelen, sőt, a bátrabbak a Pesterzsébet és Csepel között közlekedő madzagvasúton, a HÉV-elődjén is előadták Advent idején ezt a mindössze tíz perces műsort.
Elmesélte, hogyan mozogtak, milyen ruhát vettek föl. Előkereste a saját padlásán azt a kis betlehemi istállót, amellyel ők annak idején jártak, és Mihálynak adományozta, azzal a céllal, hogy továbbvigyék vele a csepeli hagyományt.
Ez a betlehemes játék a több évszázados, magyar hagyomány szerinti szepelőkkel, szöveggel, mozgással, ugyanakkor jellegzetesen csepeli dallammal is rendelkezik.
Tudunk több, ma is élő szépkorú emberről, akik elmondhatják magukról, hogy valamelyik betlehemes csapattal ők is vitték az Úrjövet, Advent örömét. Biztatunk mindenkit, hogy juttassa el élményeit Tar Mihályhoz, hogy minél több élményről, szent népénekről, esetleg betlehemes szövegváltozatról szerezhessünk tudomást!

Ez a mi betlehemi kis házikónk, amellyel most járunk, műemlék.
Mielőtt Szarka Józsefék fiatalon berendezték volna a Szent Család képével, angyalkákkal, mécsessel, azelőtt ez egy folyami zöld jelző-bója volt. A Nagydunán világított messzire a lámpája, a zöld üveg-ablakán keresztül. A hátán három lyuk jelzi, hogy a gerendához volt erősítve, amikor ott szolgált. Majd kiszorították korszerűbb világító-berendezések.
Egyszer csak valakinek az a nagyszerű gondolata támadt, hogy leveszi a szögről és beleteszi a „Felszegeltet”. Milyen érdekes, hogy ez is három ponton volt rögzítve, ahogy Jézus is.
Ezen a kis házikón semmit sem kellett változtatni, pontosan meg-felelt a célnak, csak be kellett rendezni, és mondani kellett, hogy „Menjünk és imádjuk!”
Tar Mihály még a hangfelvétel évében Szarka Józseffel, annak feleségével, és fiával, Tar Márkkal együtt eljárta ezt a betlehemes játékot.
Filmfelvételt is készült róla, amelyet megnézve Szarka József elégedett volt, és örült, hogy újra életre kelt ez a játék.
Azután a csepeli betlehemes játék már betlehemes találkozón is részt vett. A csepeli klubházban számtalan közösség, a csónakos fiatalok, horgász ifjak, óvónők, óvodások szerepeltek. Többen is előadták a Csepeli betlehemest és más betlehemeseket is. Eljöttek a lukaiak is, a nagy lukai betlehemes játékkal.
Páratlan élmény volt az, hogy az eredeti hagyományokat ismerő és élő lukai felnőttek hogyan játszották a betlehemest. Gyönyörűen kezelt, ragyogóan tiszta, keményített ruhákban jöttek. Hagyományos eszközeik voltak, kucsma, elhasznált birkabőr, amibe burkolóztak - de azt nagyon szépen, tisztán kezelték. Minden vászonholmijuk kifehérített, kikeményített. Hozták vagy háromszáz kilométert, és úgy jelentek itt meg, mint akiket skatulyából húztak ki. Valami gyönyörűség volt! Sokan is voltak, mert az egy sok szereplős, nagy betlehemes.
Azoknak a csepeli közösségeknek, akik betlehemest akkor kezdtek járni, ez nagy segítség volt, mert itt mód volt rá, hogy tanuljunk tőlük mozgást, szövegmondást, szünettartást, hanghordozást. Játékot. Mindennel játszottak: a hangerejükkel, az arcmimikájukkal, a mozdulataikkal. Viccelődtek, de amikor ott volt az ideje, meg tudták teremteni ezt a nagyon komoly, szent áhitatot. Semmiféle mesterkéltség nem volt benne, ahogy egy színészi játékban, ez teljesen természetes volt. A mai napig, ha elhangzik a betlehemesben a beköszöntő, hogy: „Szabad a betlehemeseknek?” - az akkori, lukai beköszöntő rögtön megszólal bennem. Az a hangulat és a játék elindul, és az ember egyből felemelkedett, szent állapotba kerül.
Akkor arra gondolok, hogy micsoda áldás az számomra, hogy évről évre részt vehetek ebben az egészben. Fiammal beszélgettünk, ő mondta: milyen jó, hogy ő ezzel a betlehemessel beköszönt az Adventbe, és neki ez végig egy oldott, gyönyörű várakozássá válik. Eszembe jut ilyenkor az az ének: „Hála legyen, hála legyen, hála, áldott az Úr!”

A Dalkör

A csepeli hagyományóvók évtizedek óta hetente egy-szer, önként, saját örömükre gyűlnek össze, hogy az egész év minden mozzanatát nép-dalokkal is köszöntsék.
Például év elején tavaszváró dalokat, nyáron aratódalokat, ősszel szüreti és katonada-lokat énekelnek. A nagy egy-házi ünnepek idején is az odaillő dalcsokrot.
1994 óta az adventi kilencedek és kántálások mellett a csepeli betlehemes is természetes része ennek az énekes hagyományőrzésnek. Az eddig fellelt csepeli karácsonyi népi magyar hagyományt ötvözték a lukai és közismert dalokkal; szálláskeresővel, szentcsalád-járással, kántálással. Az összeállítás eredetileg csepelieknek és lukaiaknak készült. A dupla csokrot felváltva és együtt is énekelte az itteni és ottani dalkör egyazon műsorban. Közösen is szerepeltünk egy szép év úrjövetén, a sárospataki várnál, amely csodálatos hely: Szent Erzsébet szülőhelye. Felemelő, csodálatos érzés volt ott énekelni a lukai énekesekkel és oda is elvinni a mi saját kis csepeli betlehemesünket.
Nálunk, a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplomban, néhányszor január elsején, egyszer pedig december 24-én délután betlehemeztünk. Köszönjük a hívek közösségének a lelkes fogadtatást, hogy befogadta a templomba, sőt kéri évről-évre, hogy itt is felhangozzon a hagyományos, csepeli betlehemes játék. Nem mindenhol fogadják jó szívvel ezt a fajta betlehemest, sokszor az egyházhoz tartozó emberek sem értik, inkább félreértik ezt a játékot, annyira hozzá vannak szokva a németes pásztorjátékhoz.

A Betlehemes próbák és szereposztás

Az advent időszakára minden évben felkészülünk a betlehemes játékkal. Számomra a dalkörös alkalmak közül a legünnepélyesebb az, amikor először próbáljuk el a betlehemest. Sok öröm és kacagás kíséri a próbákat. Elszólások, nyelvbotlások, más szereplő helyetti megszólalások. Aztán két-három hét, és már készen áll a betlehemes. Az eredmény számomra is mindig meglepő, még 19 év után is. Az, hogy érezhető: megszületik újra és újra, ott belül a szívben, hallgatóságban és szereplőben egyaránt. Minden évben összeáll a csapat. A szereplők is csak szükség esetén változnak, ha valaki éppen nem ér rá.
Ez a tulajdonképpeni hagyomány: minden évben ugyanakkor, ugyanazok, ugyanott, ugyanazt mondják ugyanazoknak.
Minden évben vannak kisbojtárjaink és kis angyalaink. Gyerekek, akik közül sokan maguk is voltak már az óvodában fiatal pásztorok, sőt vén vagy öreg pásztorok is. Mégis szívesen vannak a felnőttek között is, bojtárt, angyalt alakítva, Többen évről-évre jelentkeznek. Kis unokáink és felnőtt gyermekeink is szerepelnek benne, néhányan rendszeresen, ki-ki egyszer-egyszer, gyermekeiket is elhozzák akár hallgatóságnak.
Egyszer Pestszenterzsébeten a könyvtárban betlehemeztünk. A közönség soraiból összegyűjtöttem és beöltöztettem a vállalkozó gyerekeket, akik már jónéhányszor látták, hogyan is folyik ez a játék. A felnőttek rögtönzésekkel segítették az aprónépet. Ez mindig csodálatos, hiszen a hagyomány része a változatlanság mellett a rögtönzés.

Élővé teszi, az ott levők sajátjává emeli ezt a szent történést az, hogy vala-mennyien részesei lehetnek, akik vállakoznak és beállnak.
A gyerekek rögtön értik: nem arról van szó, hogy ez valamikor, egyszer meg-történt, hanem arról, hogy itt belül történik meg és most történik meg. A gyerekek erről annyi mindent tunak, amiről nekünk fogalmunk sincs. Azért nagyon nagy élvezet és tanulságos a gyerekekkel minden évben megcsinálni.
Azért, hogy mindig be tudjuk állítani a gyerekeket, és odahozzuk a most-ot, mindig viszünk a kisangyaloknak tartalék fejdíszeket, a vállalkozó kisbojtároknak kucsmát, botot. A templomban, a fal mellett minden évben találhat csengős-láncos botot bármely legényke. Akár olyan is beállhat, aki még soha sem látta a játékot. 2012-ben, éppen a mi templomunkban fordult elő, hogy egyikünk kis unokája, a három és fél éves Krisztike angyal fejdíszt vett magára, összetette az oltárnál két kis kezét és a felnőtt angyalokat utánozva komolyan végigjátszotta az egész betlehemest.
Ha tényleg azt akarjuk, hogy ez a hagyomány fönnmaradjon, akkor a gyerekeknek ezt ismerni kell. Ha akarják, akkor csinálják. Nem lehet megparancsolni, hogy vegyen rajta részt. Úgy lehet, hogy bevonjuk őket, aztán, ha akarják, csinálhatják tovább.
Pestszenterzsébeten is volt egy figyelemre méltó eset, amely azért emlékezetes és jelentős, mert egy még nem beszélő, 3-4 éves legényke életében először éppen a betlehemes játék bojtárjaként szólalt meg. Hát ilyen a gondviselés, szinte csoda volt ez.
Egyszer egy másik kis bojtárunk egy próbán, ahol a pásztorok majd a bojtárok is a földre fekszenek – tudjuk, nem véletlenül, hiszen ez is egy szent rítus - az „én is, én is” helyett azt mondta: „Én inkább a szőnyegre!”

A betlehemesben mit tanulnak a pásztorok?

Miről is van tulajdonképpen szó, és mi a betlehemes? A magyar betlehemesben nem jelenik meg a Jézuska, mint ahogyan a német nyelvterületről származó pásztorjátékokban Mária ölében benne van a kisbaba. Mert Jézus nem kívül van, hanem belül. Belül van a betlehemes házikóban és belül van a szívben.
A magyar betlehemes éppúgy, mint a magyar népmese, belső harc a jóért. A három királyfi nem három különböző ember, a királykisasszony, az öreg király, mind egyetlen ember, aki mind én vagyok: aki a mesét hallgatja vagy aki a mesét mondja. Ugyanígy van a betlehemes játékban is.
Tulajdonképpen mit tanulnak itt a pásztorok? A pásztorok jelölik az emberiséget, a Krisztus előtti embert, aki tévelyeg a világban, ahogy Sík Sándor mondja: „Szegény kis emberek” – nekem nagyon tetszik ez a három szó a verséből.
Minden gyermek, aki közelébe kerül a betlehemesnek, „Öreg” szeretne lenni. Mindig ez a cél. Miért is van ez? Mindenki nevet az „Öreg” elhallásain. De mit is nevetünk? Magunkon nevetünk. Az égből jövő „Öreg” a fentit, a nem evilágból valót szeretné elmondani az embereknek, de mi, akik nevetünk és a pásztorok is, evilágiak. Mi nem értjük az „Öreg” szavát, talán nem is akarjuk megérteni. Ezért van az a vicces rész: az egyik nem érti a másikat. Az itteni ember csak az evésről-ivásról beszél. A másik a szavait szent dolgokra fordítja le. Lisztre. Mi a liszt? Jézus testének, az ostáynak az alapja. Nem véletlen, hogy nem valami más szót mond helyette az Öreg. Nem véletlen, hogy éppen a bort említi meg.
Az Öreg nem arról jön, mint a pásztorok. Az Öreg ugyanazon az úton jön le a Földre, amin az angyalok is lejöttek. Ezt jelzi a betlehemes úgy, hogy énekli: „Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok...” Majd, amikor már ott vannak a fiatal pásztorok, beszólítják az öreget.
Az angyalok, az öreg, akár a vén is, azért járják ezt az utat, abból a világból, hogy előkészítsék az Eljövendő számára, azaz a kis Jézus számára. Az „Öreg” előhírnök.
Sok betlehemes játék részletesebb, mint a mi csepeli betlehemesünk. A lukaiban például van olyan részlet, amelyben imádkozni és keresztet vetni tanítják az embereket. A két világ, a földi és az égi világ találkozása ez, és ezért a találkozásért jött a Megváltó, hogy befogadhassuk Őt a mi házunkba. A mi szívünkbe, akár méltatlanul is, hogyha megszületik bennünk a befogadás óhaja, ahogy Sík Sándor fogalmaz: „Ó, Uram, nem vagyok én méltó, hogy házamba költözni légy jó…”
Tehát mit éreznek meg a gyerekek az „Öreg” szerepében? A szent világ küldöttét, a jóságot. Ma már van, hogy a gyerek vonzódik a rossz főszereplőhöz, a modern mesében. De borzongással vonzódik, nem megnyugvással. Azért vonzódik, mert fél. Itt látni az ellentétét: a jóság miatt vonzódik.
Sok felnőtt azt gondolja, hogy a gyerekek annak örülnek, hogy nevetnek rajtuk. Hát ez nem valószínű. A gyerekek egészen értik ezt a történést. Az óvodásokkal is 1994 óta járjuk a betlehemest. Az egyik próbán megkérdeztem tőlük:
 - Miért mondja szerintetek Jakab, amikor Hipp-hopp Pista megkérdezi tőle, hogy „hány óra van, Jakab pajtás?”, hogy „háromnegyed zöldre?” - Miért éppen zöld?
Az egyik hat éves fiúcska gondolkodás nélkül válaszolta:
- Mert még nem érett meg az idő, azért zöld. Mert még nincs 12, mint amikor az elbújós játékban szoktuk mondani: „Jöhet a cica, megsült a hurka 12 óra.”
Hát ő tudja, pedig nem is énekelte a dalkörrel a szentcsalád járásban, hogy „12 órakor megszületett Jézus.”

A gyermekek és a betlehemes játék

„Engedjétek hozzám” – ez a mondat jutott eszembe a Bibliából.
Nem véletlen, hogy a régiségben gyerekek és ifjak jártak házról-házra betlehemezni. A gyerekek még közel állnak a fenti világhoz. Ők a próbákon is jól láthatóan tudják, hogy mit jelent, amit csinálnak. A mozgásuk, hangsúlyuk, egész játékuk kifejezi azt, hogy értik, jobban mint a felnőttek.
Ha rákérdezünk, találó válaszokat adnak. A próba mindig jó hangulatú és nagy a lelkesedés, alig hasonlít a többi tanuláshoz az iskolás vagy óvodás gyermekek számára, hiszen máskor szívesen játszanak inkább, de ilyenkor nem. A betlehemes maga a játék!
A nap minden szakában előkerül ebben az Úrjöveti időszakban a csengős bot, minden helyzetben egy-egy odaillő szófordulat. Elég azt mondani: „No, menjünk” Máris visszhangozzák ketten, hárman, hogy „Menjünk és imádjuk! Csordapásztorok…” - és énekelve indulnak körbe-körbe, ahogy az oltár körül is megyünk a pásztortánc során, így jutva Betlehembe. Így menetelnek az ebédlő asztalig, ahol folytatódik: „Betlehembe jer, pajtás, jer, pajtás…”

(Mária Szívében, 2013. december)

« Vissza «