Lelkigyakorlat, 2014

A nagyheti lelkigyakorlatot idén Sipos Gyula tartotta, aki a Miatyánk első mondatain gondolkodva, jelentésüket kibontva építette fel a három napot. Amikor ezt az imát mondjuk: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved...” az első, amelyet át kellene éreznünk, hogy Isten valóban a mi atyánk, akihez teljes bizalommal közeledhetünk. A következő oldalakon a három napon elhangzottak összefoglalója olvasható.

Mi Atyánk ...

Mindannyian rácsodálkozhattunk, ahogyan az első tanítványok is rácsodálkoztak: Jézus Krisztusnak milyen hihetetlen erő rejtőzött a szavaiban és az imádságában. Nem véletlen, hogy a tanítványok azt kérték tőle: taníts bennünket imádkozni! Látták, hogy Jézusnak az imái mindig meghallgatásra találnak, szavaiban olyan erő van, amelytől a betegek meggyógyulnak, még a halott Lázár is föltámad a sírjából.
Látjuk azt is, hogy Jézusnak az életében hihetetlenül fontos szerepet töltött be az imádság. Azt olvassuk, hogy még akkor is, amikor egész nap szolgált, éjszaka kiment, és imádságban kereste Istennek az akaratát. Minden döntése előtt kereste Isten akaratát. Egyáltalán nem csoda, hogy a tanítványok kérik tőle: „Uram, taníts minket imádkozni!”
Akkor Jézus elmondja ezt az imádságot: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is...” Miért lehetett annyira forradalmi és annyira erőteljes ez az imádság? Szeretném ezt végiggondolni veletek együtt, hogy minket is az imádságnak ez az ereje tölthessen el.

A zsidó népnek az volt az elképzelése Istenről - ami a maga módján helyes és jó elképzelés volt - hogy Isten végtelen hatalmú Úr, a Seregek Ura, akinek minden lehetséges, de aki tulajdonképpen nagyon távol van tőlünk.
A zsidó főpap évente egyszer mehetett be a szentek szentjébe. Előtte a népért és önmagáért is áldozatot kellett bemutatnia, hogy az minden bűnét lemossa. Mielőtt bement, a derekára vagy a lábára rákötöttek egy zsinórt, mert azt tartották, ha nem tartott megfelelően bűnbánatot, szörnyet hal, Istennek a hatalma lesúlyt rá. A zsinór azért volt szükséges, hogy azzal kihúzzák a holttestét, mert nem mehetett be helyette más.
Amikor Krisztus után 70-ben leégett a jeruzsálemi templom, Titusz belépett a szentek szentjébe. Nagyon érdekes: csak egy üres, sötét szobát talált. Nem volt benne más, csak Istennek a dicsősége, ami Jézus halálakor eltávozott az Úrral. Jézus halálakor a szentek szentjét elválasztó függöny kettéhasadt, és Isten, Jézus Krisztus kereszthalálán és feltámadásán keresztül szabad utat kapott újra, hogy az emberek között legyen.

Isten a zsidók számára félelmetes, hatalmas, távoli Isten volt, akihez csak félve, remegve lehetett közelíteni, és sose lehetett tudni, hogy mi fog történni, ha valaki Isten elé kerül.
Az Ószövetségben többször olvassuk, amikor megjelent Isten angyala, az ember azt mondja: meg kell halnom, mert láttam az Urat. Az angyal nyugtatja: nyugodj meg, élni fogsz. Parazsat teszek a nyelvedre, hogy a bűnöd elmúljék. Ezek után egyszer csak jön a Názáreti Jézus Krisztus és egyszerűen azt mondja: Atyánk! - Apukánk!
Az én családom apai ágon egy kis tiszamenti faluból származik, Óbögről, ott a szüleim a nagyüleinket, dédszüleinket úgy nevezték: Atyám. „Mondtam az atyámnak” – Mi úgy mondjuk: apukánk. Ez forradalmian új hozzáállás volt. Megszoktuk már ezt: „Mi Atyánk”, el is felejtjük, mit jelent az, hogy a végtelen hatalmú Isten, akinek minden lehetőségében áll, a mi apukánk és én neki Jézus Krisztusban fogadott gyermeke vagyok.
Képzeljük el, hogy részt veszünk egy nagy rendezvényen. Valamiért -  Isten tudja  miért - meghívást kaptunk. Együtt van rengeteg fontos ember, és egy nagyon előkelő, fontos személy tart alőadást: az Amerikai Egyesült Államok miniszterelnöke, körülötte a testőrök, a tolmács, aki nélkül a szavát sem értenénk. Mi ott ülhetünk és hallgathatjuk.
De miközben beszél, csak egy gondolatod van: nincs pénzed, és nem tudsz hazamenni. Meg kellene kérni Mr. Obamát, hogy adjon annyit, amire szükség van, különben ittragadsz. Végig azon gondolkozol, hogyan lehetne megszólítani ezt a nagyhatalmú embert? Kihez menjek? A testőrhöz? A tolmácshoz? Mi történjen? Nem is biztos, hogy lenne merszünk odamenni.
De ha Mr. Obamának a fia lenne ebben a helyzetben, ő egy pillanatig sem gondolkozna, hogyan menjen oda az Egyesült Államok elnökéhez pénzt kérni,
egyszerűen odamegy és azt mondja: Apu, adjál már egy kis pénzt!
Biztosak lehetünk benne, hogy Obama belenyúl a zsebébe - mint ahogyan mindannyian belenyúlunk a zsebünkbe, ha a gyerekünk kér valamit - és odaadja neki.

Tulajdonképpen ez a különbség az ószövetségi gondolkodásmód és a keresztény, krisztusi gondolkodásmód között. Nekünk Jézus Krisztus az apukánk, és bármikor odamehetünk hozzá bizalommal, kérhetjük, hogy segítsen, mert ő megsegít minket. Ezt a bizalomteli létmódot kell begyakorolnunk: Isten az én apukám. Ez döbbenetes dolog. Sokszor az eszünkkel el tudjuk fogadni, de az érzelmeinkkel és a viselkedésmódunkkal mégis távol vagyunk tőle. Amikor valami gond van, nem az az első, hogy szólunk az Istennek, hanem szaladgálunk fűhöz-fához, hogy segítsen már! Érthető, ebben a világban élünk és ezt szoktuk meg. Krisztus viszont Isten világában él, és azt szokta meg, hogy az Atyával beszél, pertu alapon. Arra hív minket, hogy lépjünk be mi is Isten világába. Ez egészen döbbenetes eredményekkel jár, akár gyógyulásról, akár csodáról van szó.

Egy történetet fogok elmesélni, hogy lássátok, Isten milyen nagylelkűen bánik a gyermekeivel.
Szokták tőlem kérdezni: miből élek? Olyankor azt válaszolom: van egy mennyei bankbetétem a Jóistennél, onnan szoktam lehívni pénzeket - nem mindig találom a számlaszámom, meg kell mondjam. Egyszer hopp - máskor kopp.
Egy időben művelődési házban voltam igazgató, ahol folyamatosan indítottak autóvezetői tanfolyamokat. Sosem végeztem el, mindig mondtam: környezet-védő vagyok, busszal járok. A mélyén valójában az volt, hogy szorongtam az autóvezetéstől. Zseniális eltévedő vagyok, nem akartam. De amikor már nyilvánvaló volt, hogy vége lesz az igazgatóságnak, küldetésem támadt: elvégzek egy autóvezetői tanfolyamot én is. Gondoltam is: mi értelme, amikor semmi pénzünk nincs rá, hogy autónk legyen. Egy pénteki napon így imádkoztunk: „Uram, átadom neked, legyen úgy, ahogy te akarod, majd te hozol a pultra valamit”.
Két nap múlva jött hozzánk egy fiatal házaspár, négy-öt évvel azelőtt láttuk őket utoljára. Elkezdtünk beszélgetni, szó esett a tanfolyamról is. Egymásra néztek, azt mondták: „Másfél hónappal ezelőtt vettünk egy új autót részletre, és beadtuk a használt autó kereskedésbe a régit. Másfél hónap alatt sem kelt el. Pénteken imádkoztunk, és felajánlottuk Istennek az autót, hogy tegyen vele, amit akar. Ha akarod, akkor neked adjuk.” Szegény feleségemnek rámnyílt a szeme: szabad ilyet egyáltalán? De én már akkor megtanultam az alapvető keresztény igazságot: adnak, fogadd el, ütnek, szaladj el! Így lett egy öreg Seat Ibizánk, ami motorikusan jó volt, csak a karosszériával voltak gondok, azon tanultam meg vezetni és használtam éveken keresztül.
Néhány év múltán egyszer csak mondja a feleségem, hogy már nem szeret ebben az autóba beülni - hol a fékbowden, hol a gázbowden szakadt el,
de a Jóisten mindig megkímélt -, vegyünk egy új autót! Akkor kértem: Uram, segíts! Oldd meg ezt a helyzetet, mert én már nem bírom!
Néhány nap múlva – szinte ez már népmesei fordulat -, eljött egy másik házaspár látogatóba. Miközben beszélgettünk, szóba került, hogy van egy öreg autónk, de most már újra lenne szükség. Ők mágnás testvérek voltak.

Azt mondja a férfi: figyelj ide! Az anyósomnak van egy autója, hat éves, de nem nagyon használja, ha szeretnétek, nektek adjuk. Mit lehet erre mondani? Kint áll az autó, hat éve használom, egy kis Toyota Yaris, soha nem hagyott még cserben, nagyon szeretem.
Azt szeretném ezzel mondani: nem azért kaptam azt az autót, mert ügyes vagyok, vagy mert nagyon buzgón keresem az Urat, vagy mert szép vagyok. Lehet, hogy csak azért, mert gátlástalan vagyok. Bármi ér, rögtön mondom: Istenem, kérlek, segíts! - nincs ennél jobb üzlet a világon!
Amikor kimondom: Uram, én szeretném élni a te életedet, megpróbálom tartani, amit tanácsolsz: „Ne ölj, ne lopj, ne csalj,... boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, boldogok, akik sírnak...” - te pedig cserébe éld az én életemet! Amikor Isten elkezdi élni az életünket, abban hihetetlen dolgok tudnak történni, teljesen ingyen! Persze, számonkéri rajtunk az Isten: Na, fiam, bizalmat szavaztam neked, nézzük meg, mit kezdtél vele? El is lehet tékozolni a dolgokat – de reméljük, nem tékozoljuk el.

A tékozlás hogyan történhet?
Amikor meglett a második autó, az elsőt - ahogyan mi is ajándékba kaptuk - gondoltuk, ajándékba továbbadjuk. Az utca másik oldalán, szemben velünk lakott egy család, az apuka buszvezető volt, a nagyobbik fiú autószerelő, éppen akkor házasodott. Ennél jobb helyre nem is lehet autót ajándékozni. Kérdeztük: Akarjátok? Hogyne, nagy örömmel! Nekik ajándékoztuk.
Képzeljétek el, az autó úgy ment tönkre a házuk előtt, hogy szinte nem is ültek bele. Végül le kellett szedni a rendszámot. Elgondolkoztam, miért történik ez így? Miért hagyják, hogy használhatatlanná váljon?
Isten adja a kegyelmet, és ha nem fogadjuk el, így megy tönkre az életünkben. Isten mennyi mindent belehelyezett az életünkbe, amit hagytunk elmenni. Mert nem volt hozzá elég bátorságunk, nem volt hozzá elég lendületünk, féltünk belefogni vagy egyszerűen csak másként gondolkoztunk az életről. Ha nem elég éber a szívünk, Isten rengeteg mindent hiába tesz bele. Hányszor nem vesszük észre, hogy ott van egy lehetőség, egy kegyelem, hányszor van az, hogy a saját tehetségeinket, képességeinket sem tudjuk kihasználni! Erről sokat tudnék beszélni, saját magam kapcsán is.
Azt kellene megtanulni, hogy a saját bátortalanságunkból, félelmünkből, szorongásunkból, szokásunkból kilépjünk, merjünk egy bátrabb és krisztusibb életet élni.
Arra szeretnélek kérni, hogy légy bátor! Engem Isten meghívott! Isten kiválasztott arra, hogy vele legyek, hozzá tartozom. Ez az én istengyermeki méltóságom. Lehet, hogy már sosem leszek 1,90 magas, nem leszek szélesvállú, nem lesz az arcom sem szebb, okosabb sem leszek, ügyesebb sem leszek, de Isten gyermeke vagyok - és Isten az én apukám.

Egy elmélkedő imádságba szeretnélek bevezetni benneteket. Arra kérlek, hogy csukájátok be a szemeteket és képzeljétek magatok elé: Jézus Krisztus jön le a hegyről, és megszólít téged: gyere ide hozzám! Elkezdtek egymás felé közelíteni, elkezdtek beszélgetni. Mit mond neked Jézus?

Az elmélkedő imádság arról szól, hogy az érzékeimet, képeségeimet képessé teszem arra, hogy a Szentlélek átjárjon. Ha élénk a fantáziám, könnyen el tudom képzelni. Ha nem olyan élénk, akkor egyszerűen csak végiggondolom. Bele tudom vinni az érzelmeimet: mennyire szeretem Jézust, mennyire vágyom rá, hogy megszólítson! Végre felém fordul, és azt mondja: gyere! Beleviszem az akaratomat: menni akarok felé!
Jézus nem kívülről szól hozzánk, hiszen bennünk él, a Lélek által itt van bennünk. A Szentírásban olvassuk: „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” Jézus Krisztus benned van. Amikor ezen elkezdesz elmélkedni, Isten átjárja Szentlelkével a gondolataidat, vágyaidat, belső világodat, és lassan elkezded azt is gondolni, amit ő gondol. Egyszerűen csak engedd Istennek, hogy munkálkodjon benned.
Nagyon fontos, hogy megértsem Jézus Krisztus keresztáldozatának s győzelmének az egész valóságát, meg tudjam élni istengyermeki voltomat. Kell hogy legyen bátorságom, hogy megszólítsam őt, hogy vágyjak utána, hogy merjek kérni. Jézus mondja: „kérjetek és kaptok, keressetek és találtok” - így fogom megtapasztalni, hogy ő valóban válaszol. Aki nem mer kérni, az nem tudja megtapasztalni, hogy a kéréseire választ kapott.
Lehet, hogy nem megy mindig úgy, ahogy azt mi szeretnénk. Lehet, hogy  Isten bűnbánatra hív, amíg a másikat vádolom. De egy biztos: ha párbeszédet kezdünk Istennel, olyan áldások jelennek meg mindannyiunknak az életében, ami nagy erővel visz bennünket előre az életszentségben és érteti meg velünk a világnak a mozgását.

Drága Atyánk! Kérünk téged most Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására a te Szentlelkeddel ihlesd meg a mi bensőnket, segíts meg, hogy ebben az elmélkedő imádságban és ezen keresztül közelebb kerüljünk hozzád. Szólj hozzánk Uram, hogy megértsük a te akaratodat és hogy kövessünk téged! Amen.

Szenteltessék meg a te neved

Amikor mondjuk ezt az imát: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, ...” az első, amit valóban át kellene élnünk, hogy Isten valóban a mi atyánk, és bizalommal és hittel fordulhatunk hozzá. Ez persze nem szabad, hogy könnyelműségre ragadtasson minket. Az, hogy Isten a mi apukánk, egészen közel van hozzánk, nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk.
Több évvel ezelőtt egy orgonaművész, aki elferdült hajlamokkal bírt, írt egy könyvet, ilyesmi volt a címe: „Isten majd megbocsát, az a mestersége”.
Isten valóban hihetetlenül megbocsátó és irgalmas, ezt tudjuk jól, de ezzel visszaélni nem szabad.

A Miatyánkban, amikor Jézus azt mondja: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” – rögtön hozzáteszi: „szenteltessék meg a te neved!” Isten szent, tiszta és igaz. Nincsen benne semmi sötétség, ő maga a világosság, nincsen benne semmi árnyék, ami őt megfertőztethetné. Isten arra hív minket, hogy mi is szentek, tiszták és igazak legyünk. Jézus maga mondja: „legytek olyanok, mint a ti mennyei Atyátok”.

Mond példabeszédeket is bőséggel, amelyekből kiderül, hogy számunkra ez lehetetlen. Jézus arról beszél: bizony mondom nektek, aki megkívánja a felebarátjának bármilyen tulajdonát, az már tolvaj és rabló.
Feltehetjük a kérdést: ki az, aki még soha nem kívánta meg felebarátjának tulajdonát? Kisgyerekként a másiknak a csokiját, a másik munkáját, bármijét. Jézus azt mondja, aki csak rosszat gondol a másik emberről, az gyilkos, méltó a gyehennára. Hányszor mondtuk egymás között arról, aki nincs közöttünk, micsoda gyarló ember? Méltók vagyunk a kárhozatra, Isten soha nem gondolkodik ilyen módon, sőt, ez a sátánnak a stílusa.
Aki megkívánja a felebarátjának a feleségét vagy a férjét, az már parázna. Ki az, aki el tudja mondani, hogy soha életében, gondolataiban sem vétkezett? Ezt nem tudjuk elmondani.
Ha igaz lenne, hogy bárki nyugodtan felmehet a mennyországba, mert Isten úgyis megbocsát, el tudom képzelni, mi történne. Képzeljünk el egy embert, aki megszokta, hogy mindig neki van igaza, örökké kimagyarázza magát, mindig a másik a bűnös. Ez az ember Isten elé jut. Én is fölmegyek a mennyországba és meglátom ott a haragosomat: már nem is vagyok a mennyországban, mert ott nincs veszekedés – vagy ha van, az nem a mennyország. A menny a békességnek, az örömnek, a tisztaságnak, a szeretetnek a helye.
Amikor Jézus beszél arról, mit jelent Isten szentsége, a tanítványok megkérdezik: „Uram, hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus erre ezt a választ adja: „Embernek ez lehetetlen.” Senki nem tudja megváltani magát. Nem tudsz olyan hosszú létrát ácsolni, hogy azon följussál a mennyországba. Az a gonosz léleknek az ajánlata.

Mosanában azt mondják az embereknek: jógázzál! Mert ha meg tudod csinálni a gyakorlatokat, megistenülsz. Az emberek ezt elhiszik. De ez butaság. Titkos, beavató tudásról suttognak nekik: Vedd meg a legújabb ezoterikus könyvet, abban van a titkok. Az emberek megveszik és próbálgatják. Mindegy, hogy ez a Scientológiai egyház vagy más butaság, az emberek kipróbálják.
De mondd azt, amit Keresztelő János mondott: „Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” – Jaj, azt nem! Nekem tulajdonképpen nincs bűnöm. Az emberek sokmindent képesek megtenni, amiről azt gondolják, közelebb segíti őket Istenhez. De a legnehezebb, amit meg kellene hogy tegyenek az, hogy elfordulnak a bűntől. De azt nem akarják, mert a bűn nagyon édes tud lenni. A bűn nagyon vonzó tud lenni.
Hányszor találkozom a szolgálatunk során szétesett családokkal, amikor a férj otthagyta a feleségét négy-öt gyerekkel! Ez hogyan lehetséges?
Ha akarjuk, mindent meg tudunk magyarázni. De amikor feljutunk Isten elé, ezek a magyarázatok nevetségessé válnak. Egész életünket elhazud-hatjuk. Isten előtt azonban nincsen hazugság. Nincs annál szomorúbb, mint amikor valaki egész életében kimagyarázza magát, és a halálban jön el az igazság pillanata, rádöbben, hogy elszúrta az egész életét. Mit tud vele Isten csinálni? A mennyországba nem juthat be.

Isten végtelenül irgalmas, én magam is ebben reménykedem. Isten szent, a mennyország a szenteknek a helye, ahol békesség öröm van. Micsoda áldás, hogy keresztény vagyok, be-gyakorolhattam, hogy bűnbánatot tartok, szembenézek időről időre önmagam-mal. Ezért amikor Isten elé állok, azt tudom mondani: Uram, bocsáss meg!
Az Úr mutatja a vétkeimet, egyiket a másik után, töpörödök, egyre kisebb vagyok, látom, hogy teljesen remény-telen - akkor viszont odaáll mellém Jézus, és azt mondja: Igen, de ő hozzám tartozik. Mert azt mondta Jézus: „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Mennyei Atyám előtt.”
 „Aki hisz bennem, nem esik ítélet alá, hanem már átment a halálból az életre.” Nem kell elszenvednem a kárhozatot, mert Isten fia ott áll mellettem, és kiment.

Persze, lehet, ha valamiben megátalkodom, egy kis tisztítótűz vár rám. De én nagyon remélem, hogy nem, mert az egy szörnyű hely. Ha elfogadjuk, hogy ez a világ nekünk tisztítótűz legyen, és engedjük, hogy Isten átvilágítsa az életünket, újra és újra megmondhassa: Fiam, már megint milyen haragos voltál, milyen falánk voltál, milyen lusta voltál - és engedjük, hogy ez a szívünkbe hasson, gyónunk, igyekszünk és elfogadjuk, hogy nekünk tisztítótűz ez a világ, megyünk a mennybe!
Amikor 40 éves lettem, azt kértem a születésnapomra, hadd menjek el tíz napra egy remeteségbe, átgondolni az életemet. A hatodik nap délutánján egyre növekvő belső fájdalmat kezdtem érezni. Fél tízre már kipróbáltam az összes keresztény praktikát: rózsafüzért mondtam, nyelveken imádkoztam, Oltáriszentség elé mentem, próbáltam elcsendesedni, Szentírást olvasni, semmi sem használt. Este fél tízkor már rettenetesen fájt, úgy éreztem, hogy meg fogok halni. Akkor felkiáltottam: „Uram, nem tudom megmenteni magam!” - Amikor ezt kimondtam, éreztem, hogy leszáll rám Istennek az ereje, elkezdtem remegni, és elment belőlem a fájdalom.
Ez a keresztény alapigazság: nem tudom megmenteni magam, Istenre van szükségem, hogy megmentsen engem. Az ember önmagától nem tudja legyőzni a sátánnak a kísértését: a szem kívánságát, a test kívánságát és az élet kevélységét, nem tud megmenekülni. Istennek kell számunkra utat készíteni. Ezért emberré lesz, elvállalja ezt a megalázó, helyhez kötött és alávetett életet, amit a gonosz lélek, a gőg ura elképzelhetetlennek tartott. Jézus mindenben kísértést szenvedett de bűnt nem követett el, ezért akik őbenne vannak, erőt kapnak őáltala, hogy legyőzzenek minden kísértést.

Az első tanítványokhoz a zárt ajtón keresztül bement Jézus. Azzal kezdte, hogy rájuk lehelt, „Vegyétek a Szentlelket” „Békesség nektek!”
Akármennyire zárt vagy, akármennyire rossz életed van, akármennyire szorongó vagy, Isten be tud lépni a te életedbe, ki tudja rád lehelni Szentlelkét, és gyümölcsöző életben van részed. Nincs ennél nagyobb csoda a világon! Belépek Krisztusnak a világosságába. Megváltott ember vagyok! Bűnöket elkövető, de megváltott ember. Isten gyermeke vagyok, Isten kiváltott a bűn rabságából, újra és újra lehetőségem van, hogy hozzá menjek.
Az életemnek az örök életbe van kifutása. Ez nem azt jelenti, hogy többet nem szorongok és nem félek, hanem azt, hogy mindenen úrrá tudok lenni Isten kegyelme által, mert ő velem van és az életem a mennyországban fog folytatódni az örök életben.
Mit kell tennünk? Megpróbálunk szent életet élni, ugye? Ez a legnagyobb kihívás. Képes vagyok-e a döntéseimben kitartani Isten mellett, akkor is, ha ez önmegtagadással jár vagy fájdalommal? Milyen jó, hogy mi keresztények minden nagyböjtben gyakoroljuk: megtagadok magamtól dolgokat Isten szeretetéért.
Egy régi, haszid mese szerint (zsidó lelkiségi irányzat) volt egy rabbi, aki nagyon szerette volna tudni, hogy milyen a mennyország és a pokol. Addig-addig imádkozott, amíg Isten megadta neki.

Amint imádkozott, egyszer csak ott találta magát egy ajtó előtt. Benyitott és látott egy hosszú asztalt, megterítve minden finomsággal. Az asztal két oldalán végig emberek ültek és rettenetesen káromkodtak, telve gyűlölettel szidták egymást, mert a kezükben levő hosszú kanalakkal meg villákkal nem tudtak sehogyan enni az előttük levő ételből, ezért ezekkel inkább egymást verték. A rabbi megrémült: Jaj Uram, ments ki innen!
Akkor egy másik ajtó előtt találja magát. Miután benyit, majdnem ugyanaz a kép fogadja: egy hosszú asztal megterítve minden jóval, két oldalán emberek ülnek, de itt békesség van, öröm és vidámság, mert az emberek a hosszú kanalakkal, késekkel, villákkal a szemközt ülőt etetik, így figyelve egymásra, hogy mindenki megtegye a magáét.
Megértette a rabbi, hogy ez a különbség a mennyország és a pokol között. A pokolban vannak az önigazult emberek, akik mindent maguknak akarnak és végül semmijük sem lesz, a mennyországban pedig azok, akik megtanulták a szolgálatot és mindent megkapnak, amire szükségük van, még azon felül is.

Adja Isten, hogy be tudjuk gyakorolni ezt a fajta szolgáló lelkületet és valóban egy terített asztal mellett, a mennyországban megláthassuk, hogy Isten táplált mindket egéz életünkben és ez fog beteljesedni egészen a mennyek országában. Ámen.

Jöjjön el a te országod

Jézus vágya az volt, hogy tanításával, kereszthalálával és feltámadásá-val elhozza közénk Isten országát. Ahogy mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, „én vagyok a kapu, aki rajtam ki-be jár, az életet talál”.
Amikor Jézus Krisztus elkezdte a nyilvános működését, hirdetni Isten országának az örömhírét, kezdettől fogva gyógyította a betegeket, megszabadította a gonosz lélektől megszállottakat, kibékítette a családokat, és mindenkit arra hívott, hogy térjen Istenhez, mert azon nem fog a második halál, annak örök élete van. Amikor helyesen gondolkozunk Isten országáról és kegyel-méről, szabad Istenhez kiáltanunk bármi olyan dologgal, ami minket gyötör.

Rossz elképzelés, ha valaki azt mondja: beteg vagyok, szevedek, ez az én keresztem. Persze, lehetséges, hogy valami fájdalmat okoz és el kell hordozni, de mégis a mi keresztünk az kell, hogy legyen - és ez az egyetlen valóságos kereszt -, hogy Krisztus életét éljük egy Krisztust gyűlölő világban. Ez alól nem tud Isten felmentést adni. Ha Krisztus életét akarod élni egy Krisztus-gyűlölő világban, akkor kapsz majd ellenállást, gyűlöletet, megosztottságot, üldözést... egy csomó mindent kaphatsz, nem kell keresni, bőven van.
Amiből viszont Jézus felszabadulást tud hozni, azt szabad kérni: gyógyítson meg minket, szabadítson, erősítsen meg minket, hozza el az életrendezést.

Nemrégiben Kunszentmártonban tartottunk gyógyító összejövetelt. Az emeleten volt a kápolna, lent, a földszinten a konyha, ahol főztek az asszonyok. Volt az összejövetelnek egy része, amikor szóltunk: akinek mozgásszervi problémája van, álljon fel, azokért imádkozunk.
Amikor vacsorára mentem, az egyik konyhás néni magához hívott: „- Gyula, amikor maga szólt, hogy álljon fel, akinek mozgásszervi problémája van, akkor én fölálltam, mert fáj a csípőm, és higgye el, azóta nem fáj. Higgye el, Gyula! - Mondom, én elhiszem, azért mondtuk!” Eltelt több hónap, beszéltem vele, azóta sem fáj neki. Az emberek időnként nehezen hiszik el, hogy ez valóság.
Egyszer Törökbálinton, gyógyító mise közben, az áldozás utáni csendben úgy éreztem, van közöttünk valaki, aki szívbeteg és az Úr gyógyítja a szívét. Amikor jött a közbenjáró imaszolgálat, egy asszony odajött hozzám azzal: lehet, hogy őt gyógyíttotta meg az Úr? Megkérdeztem tőle:
- Úgy érzeted, hogy neked szól ez az üzenet?
- Igen.
- Éreztél valamit?
- Úgy érzetem, nagy forróság járja át a szívemet.
- Hát akkor meg is hallottad, meg is érezted, mi kellett volna, hogy történjen? Meg kellett volna, hogy Jézus Krisztus jelenjen és mondja, drága lányom, én most gyógyítalak téged? Lehet, hogy arra sem hitt volna.
Ez nem azt jelenti, hogy mindenből van gyógyulás. Előfordul, hogy hosszú küzdelmeket kell megélni. Van, amibe bele kell törődni.
Azt szoktam mondani: addig imádkozunk valamiért, amíg változást nem tapasztalunk, gyógyulást, szabadulást vagy szívünkbe békességet nem kapunk, hogy ezt el kell hordozni.
Istennek minden lehetséges. Bátraknak kell lennünk, hogy odaforduljunk hozzá. Nagyon fontos, hogy bármilyen gond jelentkezik az életünkben, akarjunk a szeretet útján járni, és mivel tudjuk, hogy ehhez elégtelenek vagyunk, merjük kérni, hogy Atyám, jöjjön el a te országod közénk és állítsd helyre azt az eredeti állapotot, amit te szerettél volna.
Nem az a kérdés, hogy most éppen mit látsz magad körül, Mennyire nehéz. Hanem az, mi Istennek az akarata. Az ő akarata mindig a szépre, a jóra, az igazra, a megújulásra irányul. Lehetséges, hogy most sok rossz van a világban. De én nem a rosszra alkarom irányítani a tekintetemet, hanem mindig a jóra. Az összeomlás és megújulás mindig együtt jár.

A sátán az utolsó ítéletig tevékeny. De Isten még tevékenyebb. Fatimában azt mondta a Szűzanya 1917-ben: ajánljátok fel az én Szívemnek Oroszországot! Ha felajánljátok, Oroszország megtér, ha nem, elterjeszti tévtanait az egész világon, de Szeplőtelen Szívem végül győzni fog! Utólag szinte érthetetlen, miért nem ajánlották föl? Aztán jött 1978-ban II. János Pál pápa, aki 84-ben felajánlotta a világot és benne Oroszországot Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. Mi történt? Jött Gorbacsov és öt éven belül összeolmlott a Szovjetúnió, senki nem tudta volna elképzelni. Mert mindig összeomlik, amit a gonosz lélek felépít.

Emlékszem, a 90-es évek elején milyen megújulás volt Magyarországon. Én 89-90-ben tértem meg, 25 évesen. A karizmatikus megújulás a Sportcsar-nokban tartott összejövetelt, összegyűlt vagy tízezer ember. De ha megkér-dezzük, az ország végül kire hallgatott, akkor elmondhatjuk, hogy Magyar-ország és az egész akkori felszabaduló világ inkább a pénzt választotta. Mi lett ennek az eredménye? Tudjuk. Amikor a nagy struktúrák összeomlanak, az emberek szabaddá válnak arra, hogy döntsenek, akkor kiderül, hogy rengeteg rossz van a szívükben. De arra is szabaddá válnak, hogy megtérjenek, hogy Isten országát építsék. Isten Magyarországot és a Kárpát-medencét kitüntetett módon arra hívja, hogy a a Szeretet földje legyen. Én ebben hiszek és ezen munkálkodom imádságban, szeretetben, bátorításban.

Az Isten mellettetek áll! Isten akarja a megújulást! Időnként nagyon sokat kell küzdeni és imádkozni, de arra szeretnélek biztatni benneteket testvétek, ahogy II. János Pál pápa mondta: „ne adjátok fel a reményt!” Akármilyen sötét-nek látszik a világ, akármilyen nehézségek vannak, mondjuk: Atyám, jöjjön el közénk a te országod! Amikor a legnagyobb összeomlás van, a világvége, Péter apostol akkor is hozzáteszi: „de mi új eget és új földet várunk”. Istennek a köztünk megvalósuló országát. Az utolsó ítéleten, a sátán végleg eltűnik a világból és valóban minden megújul, az lesz a tökéletesség.
Minden összeomlást megújulás követ. Lehet, hogy a világ nagy része összeomlásban van, de arra szeretnélek biztatni benneteket, hogy úgy nézzetek a Kárpát-medencére, úgy nézzetek a saját lakóhelyetekre, Cselpelre, hogy az Isten kiválasztott benneteket arra, hogy ennek a megújulásnak legyetek az imádkozó, a reménykedő és cselekvő emberei. Akik hitben mernek kilépni és cselekedni, és megvárni, hogy Isten megáldja a ti életeteket, megáldja az értékeket és elmondhatjátok:

Köszönöm Uram, hogy megláttam az én életemben a te erőben és hatalomban eljövő országodat. Adja Isten, hogy így legyen, és Isten valóban megdicsőíthesse magát közöttük! Amen. 

« Vissza «